Románkori templomkapuk (Bérczi Szaniszló, Katalin és Zsófia, 1997, Budapest)

A ma is fönnálló Magyarországot, mint államot, 1100 éve szervezték meg Árpád honfoglalói. Szent István megkoronázásával, csaknem ezer éve, hazánk királyság lett, s tagja az európai nemzetek közösségének. Az ezer évvel ezelőtti Európáról mindmáig az építészet őrzi a legtöbb mindennap látható emléket. Falun és városon az elmúlt ezer év kitágította az élet kereteit, de a közösségnek és az emberi lélek magába-nézésének egyik központja ma is a templom.
Az ezer évvel ezelőtt európai államokat szervező keresztény gondolkodási és államszervezési rendszer különféle hagyományú népeket fogott össze. E népek egy része korábban más műveltségi közösségek tagja volt, s nekik hagyományaikat össze kellett építeniük az új gondolkodási formákkal. Ennek a hagyomány-ötvöződésnek, gondolkodási rendszer rétegződésnek is tanúja s románkori templom, s különösen a románkori templom kapuja. Egymás mellett szerepelnek az ősi jelképek az Agnus Dei-vel, az Isten Bárányával. De előfordulnak a régi mítoszok önállóan is, mint például a Nibelung Ének Szigurd mondájának egy szakasza a hylestadi norvég fatemplom kapuján, vagy nálunk az ősi sztyeppei mítoszt is őrző Szent László legenda templombelsőkben, freskókon. Griffek és indák, évkoszorúk napot s holdat nyelő sárkányokkal, vadászatok és varázslatok szerepelnek e kapukon, s még a híres sztyeppei állatküzdelem is előfordul közöttük, igaz, nem nálunk a Kárpát-medencében, hanem Kvidinge, skonei dán falucska oroszlánokkal őrzött kapujának timpanonján. 
Képgyűjteményünk, mely színezéssel, kifestéssel még gazdagabbá tehető, néhány erős hagyományú, de Európa-peremi országból mutat be rajzokat a románkori templomkapukról, oszlopfőkről és keresztelőkutakról, a legdúsabban faragott építészeti részletekről. Messziről szemlélve a késő ókori népeket egy nagy történelmi korszak közös gyermekeit láthatjuk bennük, s így ez a bemutatott ábrakincs a nyugat-eurázsiai népek közös műveltségi örökségét jelenti. Természeti műveltségnek is nevezhetjük ezt a tudáskincset, mely mítoszokkal, hasonlatokkal, történetekkel, párhuzamokkal, példabeszédes tanulság-kiemeléssel tanít. Az ábrázolás a természetközelségből is őriz jellemvonásokat, de a városi ember számára utolérhetetlen varázsú állatábrázolásuk egyszerűsége és nagyszerűsége. A sztyeppei népek természetábrázolása egy időre lappangó tudáskincs marad, s majd csak a természettudományok fölvirágzása merít ebből a tudásból, csaknem fél évezred multán. A kódexek, oklevelek lapjai és a templomok ritkán fönnmaradt freskói mellett ezek a románkori épületfaragások azok, amelyek őriznek valamit a letűnt kor gondolkodásából. 

A füzet előlapján az aleppói kígyófonatos kaput és a kvidingei oroszlános-állatküzdelmi jelenetes kaput ötvöztük.

A füzet hátlapja

Letölthető kiadvány