Klímavédelem (2019)

 Miért oly fontos most egyszeriben mindenütt a klímavédelem?

 Mindenek előtt, a - „klíma”. Ugye, tele vagyunk szakemberrel, akiknek ez nagyon fontos. Viszont, akit eddig megkérdeztem, hogy ugyan mit ért klíma alatt: éghajlatot, vagy időjárást – az vagy magharagudott rám, vagy hallgatott, vagy azonnal elkezdett valami másról beszélni. Tisztázzuk a dolgot.

Ide tartozónak gondolok még két – elhíresült valamit: az egyik az „emberi jog”, a másik a ”klíma konferencia”. Mindkettőt szünet nélkül nyúzzák, igen sok pénzt lehet keresni vele, lehet sokakat piszkálni miatta.

„Emberi jog” – nincs. Még akkor se, ha sok helyen, jogszabályokban is emlegetik és van néhány hivatal – pont olyan feleslegesen, mint annyi más – ahol az ilyesmivel foglalkoznak. Ugyanis nincs „emberi jog” a Bibliában, nincs a Függetlenségi Nyilatkozatban, nincs az ENSZ Alapszabályában és nincs az EU Alkotmányában se. Nincs és nincs. Erről elég ennyi. Valamivel többet kell foglalkozzak, és kellene foglalkozni a még több zavarra okot adó ”klíma konferenciával”.

Ebben a tárgyban is írnak jogszabályokat és rendszeresen tartanak óriási rendezvényeket – akár az „emberi jogok” vonatkozásában. Sok ezer emberrel, milliárdos költségvetéssel számos jórészt felesleges hivatallal – és közmegegyezéssel, de mondhatóan mindkettő vonatkozásában: eddig minden haszon nélkül. Illetve ez utóbbi megállapítás pontosítandó. Például az USA egyik volt milliomos alelnöke rendezett valami klímarendezvényt világméretben. Néhány hét alatt a rendezvény lezajlott, egyetlen eredménnyel: a végén a milliomos alelnök milliárdos és Nobel-díjas lett. Azóta senki sem tudja, hogy a milliárdokból mennyit költ, az általa oly veszélyesnek tartott folyamat megállítására?

Nemrégiben a Windows tulajdonosa után a Facebook tulajdonosa is bejelentette, hogy tízmilliárdokat ad valami jó dolgokra. Azonnal tudatta a világgal valami okos ember, hogy ugyan lehet most ünnepelni, de őt igazából az érdekelné, hogy valójában hová fog folyni az a sok pénz?

Magyarországon is tartanak rendszeresen klímakonferenciát. A szervezők küldenek nekem is meghívót – terjesztésre. Természetesen nem terjesztem. Megírtam az első alkalommal: terjeszteném, ha tudnám, miről is lenne szó? A címe két, nekem idegen szó, egyiknek sem ismerem a tartalmát. Mi az, hogy klíma? Miről lesz ott szó? Mit csinálnak ott? Azért hívnak engem oda, hogy a teremben többen legyünk? Vagy, hogy tanácsozzunk komolyan? Érdekli majd ott valakit, hogy én mit szólok? Mivel a konferencia is egy nem magyar, tehát idegen szó, amire az én agyamban természetesen nem indul el semmi – ami hasznos. Akkor miért mennék én oda?

Legbonyolultabb az ügy tárgya. Már az első alkalommal megkérdeztem, hogy a „klíma” fedőnév alatt, miről tárgyalnak? Ha én jól értem, és a tudomány valamint a magyar nyelv szabályai szerint gondolkodom, akkor két teljesen különböző dologról lehet ott szó: éghajlatról, vagy időjárásról – esetleg mindkettőről? Tapasztalataim szerint vidáman keverik ezt a két fogalmat és kerülik tartalmának tisztázását. Ismereteim szerint, nem csak magyar nyelven keverik – miáltal nyilvánvalóan nemzetközi huncutságról lehet szó, esetleg zavarkeltési szándékból? Mert „klíma” – az én fogalmaim szerint - az imént említett két dolognak csak az egyikét jelentheti. Vagy netán valami másról lenne szó a „konferencián”? – mert akkor azt is szeretném tudni. Például: a megújuló energiáról? Mert ez is egy közkeletű zagyvaság: azt ugyanis még senki nem bizonyította, hogy az energia meg tudna újulni.

Mivel nem mindenki érti a dolgot, ezért leírom. Az éghajlat egy bonyolult statisztikai adathalmaz, ami egy bizonyos földrajzi területre vonatkozóan, sok évtized alatt összegyűjtött, számos mérés eredménye. Mikor és mennyi a napsütéses órák száma, mennyi csapadék hull a meghatározott időszakok alatt? Mikor mennyi az átlagos hőmérséklet? Mikor, milyen erősségű szél fúj és mely irányból – és még egy sor, számos ilyen adat, átlag, valamint más ezer és ezer megfigyelési eredmény. Ezt akarja valaki befolyásolni? Erről tetszenek konferenciázni? – lehet, csakhogy ezt nem lehet befolyásolni, valamit itt csökkenteni, se növelni. Mert ez mindenekelőtt a múlt, és a természet dolga – volt eddig. Ellentétes híresztelések dacára: az is marad. Viszont teljesen más dolog az idő járása.

Tapasztalat csak akkor lehetséges, ha megtapasztalható valóságon alapszik. Ha nincs realitása, mint a kiszámított klímának, akkor a jelenség sincs. Az időjárás, egy sokféle jelenség által megfogható valóság. Miként a szél, a levegő hőmérséklete megfogható jelenség. Nem megfogható a kiszámítható adat, mint az éves átlaghőmérséklet, vagy az átlagos szélerősség. És végkép nem megfogható az éves átlag. A 15 fokos átlaghőmérséklet absztrakt fikció, semmit nem használ se az eszkimónak, se a dzsungellakónak.

Ha például a fenti megfigyelések alapján, arra a következtetésre lehet jutni, hogy nő a napsütéses órák száma, miáltal emelkedik a hőmérséklet átlaga, több és erősebb, vagy kevesebb és még gyengébb is a szél, csökken, vagy nő a csapadék mennyisége, ritkábban esik az eső és egyre kevesebb a lehullott mennyisége – akkor már más a helyzet, ezzel lehet foglalkozni. De hogyan? Ezt akarják a konferencián kitalálni? Derék vállalkozás. A Föld sokmillió éves élete során, ez eddig kinek sikerült? Mert a természet megy a maga útján. Az ember tud rontani is meg javítani is – de ezt a folyamatot valaki meg akarja állítani? Mert igenis, hallani ilyesmit. Csökkenteni kell a CO2 kibocsájtást – ez valóban emberi tevékenység is - és meg kell teremteni a CO2 mentes világot. Ilyen ötlet is volt és van már. Ha ez sikerülne, akkor sikerülne az embert is elpusztítani. Mert a növényeknek életükhöz szükségük van a CO2-re, mert abból építkeznek. Ebből termelik az oxigént – ami nélkül viszont az ember csak pillanatokig tudna élni. Amiből következik az igen egyszerű megoldás: védeni kell a növényeket. Ezzel szemben mi a helyzet: naponta több száz labdarúgó pálya méretű őserdőt kipusztítanak. Tisztelt klímavédők: ilyenkor hol tetszenek lenni? Ilyen egyszerű eszközökkel lehetne védeni a világot – amihez nem is lenne szükséges semmiféle költséges konferenciára. Lehet, hogy ez a baj?

A geológusok pontosan megmondják, hogy Földünk életében mennyi alkalommal volt elhidegedés, amikor az örök jég határa Európában nagyjából a Pireneusok, az Alpok, a Kárpátok és a mai Dél-Ukrajna vonalában húzódott. Évezredek óta, most a felmelegedés idejét éljük, amikor a jégtakaró visszahúzódik. Akár tetszik ez a klíma-konferenciázóknak, akár nem. Azt is lehet elég biztosan tudni, hogy – az eddigi tapasztalatok alapján – egyszer csak megfordul a helyzet, és – jön újra a jég! Mert a természetet átalakítani már többen megpróbálták. Akkor tehát: mi is az a „klíma”?

Félreértés ne essék: az emberiség egyik legnagyobb gondjáról van szó – például az Aral-tó (a helybéliek nyelvén: Urál-tó!) már csak a térképeken látszik. Csak az a baj, hogy ez is, ismét olyanok kezébe került, akiknek semmi sem drága – ha a más sorsáról és a más életéről van szó – csak ők sok pénzt kereshessenek. A kormányok feladata lenne, a tudományos mérések alapján észrevenni az idő járásának alakulását és arra országot, világot – de legfőképpen az embereket – időben felkészíteni. Ezeket a folyamatokat ugyanis lehet észlelni és lehetne foglalkozni velük, ami persze komoly szakértelmet és felelősségérzetet is igényel az adott ország és a világ népe iránt. Lehet, hogy itt van az igazi baj? Nemde, inkább erről kellene konferenciázni? – ha egyáltalán konferenciázni kell. Mert Földünk utoljára – ha lehet hinni a számításoknak! – akkor, úgy nyolcezer ötszáz éve döntötte el, hogy melegedni kezd és ez a folyamat tart az óta. És tartani is fog, amíg Földünk újra el nem határozza, hogy jegesedni fog. Ezt megteheti és meg is teszi - minden emberi beavatkozás mellet, vagy ellenére. Az ember természetesen ronthat a dolgon – amint ezt elszántan teszi napjainkban is, és javíthat is rajta valamicskét – de megváltoztatni, pláne a folyamatot megfordítani egészen biztosan nem tudja. Ceterum censeo!

Államokat, népeket fel kellene készíteni a változásra. Idő van elég, hiszen a „klímaváltozás” állandóan folyik. A mezőgazdaságban követni kellene ezt a változást, ami magával kellene vonzza az emberi fogyasztás átalakítását, a feldolgozó ipar felkészülését. Újra kellene gondolni és szervezni ezzel is összefüggésben az egész vízgazdálkodást, a vízi energia felhasználást – leginkább egy ilyen energiaszegény országban, mint a miénk. Az egészségügyben fel kellene arra készülni, hogy feltűnnek olyan betegségek, amiket senki nem ismer - és ki tudná még mindazt felsorolni, amire nagyobb szükség lenne – mint a felesleges konferenciázgatás? Noha tudják – mégis hol tart a világ mindebben? Ott, hogy a „gyengén fejlett országok” pókhasú és lúdtalpas képviselői megjelennek a konferenciákon és pénzt kérnek azért, mert a többiek megváltoztatják – az ő világukat. Eddig kinek a pénzén oldották meg mindezt? Mert a világ változik – mióta fennáll.

Az igazság kedvéért írjuk le: a klímaprédikátorok, még hozzávetőleges adattárral sem rendelkeznek. Az évmilliárdok óta folyó időjárásról csak az utóbbi 100-150 évben gyűjtenek adatot. Az űrhajókról való mérések pedig alig 1970 óta folynak. Az ilyen adatbázisra támaszkodó modellezések eredményének ragyogó példái, a napi időjárás jelentések. A következő hétre szóló előrejelzésnek alig van értelme – ezt bárki megállapíthatja, aki figyeli. Ezek a bölcsek viszont pontosan akarják tudni, hogy milyen lesz az idő járása 100 év múltán. Erről ennyi is elég.

Érdemes itt is rámutatni arra is, hogy a tervszerű félrevezetés és a helytelen nyelvhasználat milyen torz gondolatokat és eredményeket! - képes szülni ezen a téren is.

Mióta 1986-ban a klímakatasztrófa szó elhangzott, a klímavédelem nem kerül le a napirendről. Az ember megtanult mindenütt alkalmazkodni az idő járásához és benépesítette a Földet. Minden kiagyalt elvonatkoztatás téren és időn kívüli, tehát nem ismerhető meg. Amit ma általában klímának neveznek, az az időjárás megfigyeléséből levont ilyen statisztikai absztrakció. Így a klíma, szemben az időjárással nem természeti esemény, nincs realitása, ezért soha nem lehet veszélyforrás. Következésképpen, az ember nem lehet klímabűnöző, nem lehet klímagyilkos. Engels Frigyes, Marx Károly barátja és támogatója 1878-ban, a „Természet dialektikája” című művében ezt a tényt kimutatta. Az ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy valóságos dolgokból fogalmat képezzen, hogy utána ezen absztrakcióból ismét valóságos képet alkosson. Az ember összefoglalja az almát, a körtét, a cseresznyét, a szilvát a „gyümölcs” fogalomba. Orvosi tanácsra egészsége védelmére sok gyümölcsöt kell egyen, de pont ez lehetetlen. A gyümölcs nem olyan létező, tehát ehető tárgy, mint az alma. Ez egy „dolog önmagában”, egy csoportfogalom, következésképpen nem lehet megenni. Ennek dacára szilárdan hisszük, hogy gyümölcsöt kell együnk, hogy egészségesen éljünk. Engels tehát tudta, hogy egészen más a „dolog” és a „magában való dolog”. Ezért az időjárás a valóságos és állandóan változó „dolog” és a klíma az absztrakció, az „önmagában való dolog”. A klíma a csoportfogalom mindarra, amit időjárás alatt értünk, elméletileg kitalált, kiszámított fikció. Mint ilyen lehet közvetlen megismerésünk tárgya. A klíma egy nem létező átlagidőjárás. Éppoly lehetetlenség, mint az átlagember meg az ismeretlen katona. Minden klímavédő ügyködés megbukik azon, hogy az ember egy absztrakciót se jó, se rossz irányba befolyásolni nem tud. Amíg az időjárás a Földön tesz amit akar, és akaratunknak nincs alávetve, addig minden klímavédő igyekezet por és hamu, nem több, mint üres politikai ígérgetés, kilátástalan szélmalomharc. Tegyünk tehát különbséget időjárás és éghajlat (klíma?) között. Tehát az első létezik, a második emberi segédeszköz, sokévi meteorológiai mérések statisztikai terméke.

Térjünk még vissza a CO2-höz. A „Frankfurter Allgemeine Zeitung” közli az alábbi olvasói levelet dr. Urban tollából:

„A Bund valamely rendezvényén egy munkatársuk beszédet kezdett velem a CO2-ről. Kérdeztem: ’Mekkora a CO2 aránya a levegőben?’- Válasz: ’Magas.’ – ’Milyen magas?’ – ’Nagyon magas.’ - ’Hány százalék?’ – ’Nem tudom.’ – ’Miből van még sok a levegőben?’ A válasz – meglepett arc. ’Hallott már az oxigénről?’ – ’Oh, igen, oxigén van a levegőben.’ – ’Hány százalék?’ – ’Nem tudom.’ Válaszom: ’21 százalék.’ Hihetőnek tűnt neki. Új kérdés: ’Mi van még a levegőben? Hallott már a nitrogénről? Hány százalék?’ – ’Nem tudom.’ – Válaszom: ’Mintegy 78 százalék.’ Beszélgető társam elfordult mondván: ’Nem hiszem, ez nem lehet, hiszen akkor nem marad helye a CO”-nek a levegőben.’ Ezzel el is ment. Szinte igaza is van. A levegőben csak 0,038 százalék CO2 van. Aki hajlandó számolni: tehát, a levegőben 0,038 százalék CO2 van; ebből a természet termel 96 százalékot, a maradékot, tehát 4 százalékot az ember. Ez tehát a 4 százaléka a 0,038-nak, tehát 0,00152 százalék. Ebből Németország részesedése 3,1 százalék. Eszerint a levegő CO2 tartalmából Németország részesedése 0,00004712 százalék. Ezen a területen kívánjuk tehát a világban a vezető szerepet átvenni, ami nekünk évente 50 milliárd Euróba kerül.” Eddig tart az olvasói levél, amihez csak annyit tegyünk hozzá, hogy a világméretű CO2 hisztéria legkésőbb akkor csökkenne, ha az EU-nak végre sikerülne erre saját adót kivetnie. Ez a munka is gőzerővel folyik. Adóalap a széndioxid kibocsájtás lenne – aminek a mérése még titok.

Minden esetre, amint annak idején Galileit elhallgattatták, mert kétségbe merte vonni azt a feltételezést, hogy a Nap forog a Föld körül, éppígy elhallgatatnak napjainkban mindenkit, aki tudományos alapon bírálni merészeli azt a nagy üzletet, aminek a neve: „klímaváltozás”.

Minden esetre: a tengerjáró hajók CO2 kibocsájtása több, mint a Földön járó összes autóé – mégsem foglalkozik vele senki. Hogy van ez? Még egy példa. A múlt század hetvenes éveiben megjelent a műanyag nagyobb mérvű felhasználása a mindennapi életben. A gazdag, nagy világcégek mindent elsöprő hadjáratba kezdtek például üveg és papír felhasználása ellen – utat törve a műanyag „üveg”-nek meg a plasztik zacskónak. Ma már a tengerekben óriási szigetek úsznak ezekből a „mindennapi tárgyak”-ból és most – klímavédelem jelszóval ugyanezek a gazdag emberek és világcégek pénzelik azokat a szervezeteket, intézményeket, személyeket, hogy harcoljanak a nylonzacskó ellen meg a klímavédelemért. Hogy van ez?

Az embereknek szükségük van vezérlő elvekre, célokra. Például elmennek a labdarúgó mérkőzésre és életre–halálra harcolnak csapatuk sikeréért. Mások elmennek önkéntes tűzoltónak, apácának, állatvédőnek, mert egymással összefogva szeretnének valami hasznosat tenni.

Valakik rájöttek arra, hogy ilyen vezérelv a „klíma”, csakhogy ez minden embert érint. Ily módon találtak valamit, aminek segítségével befolyásolni lehet minden embert, tehát az egész emberiséget. Ez a cél – és egyúttal eszköz. A maguk által kezdeményezett háborúk és az azt követő szervezett népvándorlás, aminek célja az emberiség keverése, könnyebben megy, ha mögötte áll egy közös, mindenkit érintő mozgató erő – és ez a „klímaváltozás”. Csakhogy, ez, az önmagában sem ártatlan jelenség, egy minden eddiginél veszedelmesebb elemet is tartalmaz.

Hirtelen megjelentek az utcán az iskolás diákok, akik maguk számára felfedezték a klímaváltozás förtelmes és egyúttal igen szórakoztató hatását. Az már önmagában is nagyszerű: kimenni az utcára és ott hangosan, össze-vissza kiabálni. Sőt: már az igazgató úr is helyesli a dolgot, hogy az iskolában való tanulás helyett, az utcán lehessen hancúrozni. Micsoda boldogság! Tanulás helyett ki az utcára! Ami ebben felmérhetetlen veszélyt jelent, és beláthatatlan következményekkel jár az az, hogy eközben felfedezték: az ő jövőjüket a szüleik mulasztása, sőt tetteik tönkreteszik. Ily módon egymással szembeállítják a nemzedékeket, ami következményeit tekintve nagyobb veszélyt rejteget, mint a sok kéretlen háború és az azt követő menekültáradat. És íme: így tökéletesedik a – GLOBALIZMUS.

Quo usque tandem abutere Catilina patientia nostra?

Zürich, 2019. június 29.

Csihák György