Kassa magyar kulturális életének újjászervezése Trianon után (Csaláné Erdélyi Kornélia)

„Az élet él és élni akar”
Ady

Találóbban és tömörebben nem is lehetne kifejezni, mi volt az az erő, melynek segítségével a felvidéki magyarság kultúrája a nagy világégés és az azt követő változások után főnixmadárként új életre kelt. Az újonnan alakult I. Csehszlovák Köztársaság határain belül maradt, letargiába süllyedt felvidéki magyar értelmiségnek a Tanácsköztársaság bukása után itt menedékre találó baloldali írók, újságírók, művészek, (pld. Bortník Sándor, vagy Krón Jenő, akinek a Kelet-szlovákiai Múzeum keretében megszervezett rajziskolájában kezdett a művészet rejtelmeivel ismerkedni több későbbi kassai magyar képzőművész) adták meg a kezdő lökést a magyar irodalmi, művészeti és tudományos élet újjászerveződéséhez, amihez szilárd alapul a XIX. század második felében felgyorsult polgárosodás következményeként létrejött különböző társadalmi egyesületek szolgáltak.
A fennmaradásért folytatott harcban jelentős szerep jutott az egyházaknak. Kassa lánglelkű püspöke Fischer-Colbrie Ágoston (2. kép), bár német eredetű családban született, de ennek ellenére mindent megtett a kassai magyar közösség megmaradása érdekében. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a Monarchia időszakában jó pásztor módjára hasonlóan támogatta a szlovák kisebbséghez tartozó híveit és papjait is. Valószínű, hogy ezért maradhatott meg székében egyedül a felvidéki püspökök közül, az államfordulat után. Tény azonban, hogy a rendőrség állandóan figyelemmel kísérte minden lépését, és 1925-ben, közvetlenül halála előtt, kérvényezték a Vatikánban egy új szlovák származású kassai püspök kinevezését. Hasonló „kitüntető” figyelem jutott Révész Kálmán (3. kép) református püspöknek, aki távozásra kényszerült, és Gönczy Gábor református lelkésznek is, aki jelentős szerepet vállalt a Kazinczy Társaság elnökségében, amelynek rövid ideig az elnöke is volt. Politikai hátteret az időközben megalakuló különböző pártok próbáltak nyújtani, elsősorban a Keresztényszocialista Párt. A Kassai Területi Levéltárban és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárban az adott korszakból származó dokumentumok tanulmányozása után bátran állíthatjuk, nem kis akadályba ütköztek, akik vállalták ezt a sok esetben a kiutasítás veszélyével járó szervezési munkát.
A meglevő egyesületek tevékenységét az új államalakulat végrehajtói felfüggesztették. Gyakran más névvel, új alapszabályzattal (melynek jóváhagyása nem egy esetben évekig is elhúzódott) voltak kénytelenek dolgozni. Hasonló helyzetbe kerültek a napilapok és folyóiratok szerkesztőségei is. Elsőként a Kassai Napló, előző nevén a Felsőmagyarország, állt talpra. Ezt követően fokozatosan megjelenhetett a jobboldali Kassai Ujság, majd a Prágai Magyar Hírlap, melynek Kassán is volt kihelyezett szerkesztősége. A legsúlyosabb csapást az értelmiség köreire az anyaországban megjelent sajtótermékek kitiltása jelentette. Veszélybe került az anyanyelvi oktatás is. Sorra bocsátották el a pedagógusokat, akik nem voltak hajlandók letenni a hűségesküt az új államrendszer mellett. Ezekhez tartozott többek között Schalkház (Salkaházy) Sára (4. kép), aki elbocsátása után előbb nyomdászként, később újságíróként dolgozott, majd belépett a szociális nővérek rendjébe. Az oktatás körül kialakult helyzetet híven tükrözi a Grosschmid Géza Kisebbségi sors c. könyvében megjelent táblázat . (5., 6. kép)
Dr. Grosschmid Géza ügyvéd (7. kép), politikus, Márai Sándor és Radványi Géza apja, a Keresztény Társadalmi Kör elnöke a kezdetektől részt vett a Keresztényszocialista Párt munkájában. Két alkalommal, l925-ben és 1929-ben, a párt szenátorává választották. A Prágai Szenátusban állandó harcot folytatott a kisebbségi jogokért és az anyanyelv használatáért. Az oktalan pusztítás nem kerülte el a művészeti alkotásokat sem. A kassaiak számára legfájóbb a Honvéd szobor (8., 9. kép) ledöntése és az azt követő, emberáldozattal is járó vérengzés. A szobrot, Szamovolszky Ödön és Horvay János alkotását, 1906-ban állították a kassai kuruc harcosok és az 1848-as Szabadságharc kassai önkéntesei emlékére. Ekkor távolították el a Molnár patika első emeleti párkányáról a királyi jelképeket is (10. kép). A százszor kiújuló sebek ellenére jöttek „rendjei a csodáknak” és a felvidéki magyar kultúra és irodalom, hála az itt maradottak kitartásának és áldozatkézségének, újra virágzásnak indult.

Az indulás nehézségei

Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásának bénító hatása kettős súllyal nehezedett az anyaország határain kívül rekedt magyarságra. Nemcsak a háború okozta globális nehézségek hatásával, de az utódállamok szigorú, a magyarságot keményen sújtó rendeleteivel is meg kellett küzdeniük.
Hogy az itt maradottak küzdelmes életét a kívülállók is megérthessék, ahhoz ismerni kell az I. Csehszlovák Köztársaság államapparátusának szerkezetét. A Köztársaságon belül Szlovákia ügyeit az azzal megbízott teljhatalmú minisztérium és a rendőri szervek ellenőrizték és irányították, amíg a Szlovák Néppárt Anton Hlinka vezetésével be nem lépett a kormányba (1927). Bár 1928-tól megszűnt a Szlovákia Irányításával Megbízott Teljhatalmú Minisztérium, feladatait a Tartományi Hivatal (a fordításokban az Országos Hivatal is szerepel, de ebben az esetben csak Szlovenszkó területét kell érteni alatta) vette át, de a valóságban nem sok változás történt.
Továbbra is döntő szerep jutott a rendőrségnek. A pozsonyi székhelyű Tartományi (Országos) Hatáskörű Rendőr Igazgatóságon kívül Kassán is működött rendőrség, területi hatáskörrel. Minden járási székhelyen volt járási komisszariátus, ahonnan a befutott jelentéseket elküldték a Területi Hivatalokba a megyeszékhelyekre. Ezeket innen továbbították a Tartományi (Országos) Rendőr Igazgatóságnak és a megyei hivataloknak. A jelentések alapján megírt körlevelek és rendeletek visszakerültek a jelentéstevő szintre. Ezek a körlevelek és a jelentések többségében csehül, illetve szlovákul, rosszabb esetben „csehszlovák” nyelven íródtak. A Szlovák Nemzeti Levéltár Rendőr Igazgatósági Alapjában és a Területi Levéltárakban bár nem hiánytalanul, de bőven megtalálhatók ezek a jelentések és körlevelek, melyek olvasása ma is furcsa gondolatokat ébreszt a demokrácia korabeli értelmezésével kapcsolatban. A dokumentumok tanúsága szerint a felvidéki magyarság életének és tevékenységének megkülönböztetett figyelmet szenteltek, sokkal szigorúbban ellenőrizték, mint a Csehországban élő, számbelileg jóval népesebb német lakosságot. Ez az oka annak, hogy szép számmal találhatók dokumentumok Szlovákiában, de az anyaországban zajló kulturális tevékenységekről is. Főleg a megszüntetett közép- és felsőfokú iskolák volt diákjai, akik az anyaországban folytatták tanulmányaikat, kerültek a megfigyelés középpontjába. Beépített emberek egész sora követte minden tevékenységüket. A mai fiatalok számára hihetetlennek tűnik, de sajnos megtörtént és sokszor ismétlődő eseményekről van szó. Az emberek állandó megfigyelés alatt éltek. Pontos jelentések találhatók arról, hogy melyik üzletben milyen zene szólt, vagy milyen imakönyveket használnak a templomokban. Igyekeztek betiltani az 1918 előtt kiadott imakönyveket, mondván, azokban a magyar szentek közbenjárását kérő, vagyis irredenta imádságok szerepelnek. Figyelmüket az sem kerülte el, hogy a cserkészek milyen dalokat énekelnek menetelés közben. Ez utóbbi sajnos következményekkel is járt. 14-15 éves kamaszokat állítottak bíróság elé és egy időre betiltották az egyik kassai magyar cserkészcsapat működését is. A cserkészek állandó megfigyeléséről levéltári adatok is vannak, lásd az Országos Rendőr Igazgatóság, ezzel a perrel kapcsolatos leiratát.
Néhány, az élet különböző területeivel foglalkozó körlevél és jelentés áttanulmányozása után szeretnék rávilágítani az I. Csehszlovák köztársaságban élő magyarság küzdelmes életére és bemutatni a körülményeket, melyek ellenére „megfogyva bár, de törve nem” ma is vagyunk. A kezdeti sokk után felocsúdó magyar értelmiség kialakította a maga szellemi központjait. Ilyen volt Pozsonyban a Toldy Kör, Komáromban a Jókai Egyesület, Losoncon a Madách Kör, Kassán a Kazinczy Társaság. E központok között azonban hiba lenne egyenlőségjelet tenni. A hozzáférhető dokumentumok és megjelent írások alapján elmondhatjuk, hogy a szlovákiai magyar irodalom központja az I. Csehszlovák Köztársaság alatt Kassa volt. Bár a fő cél az ezzel kapcsolatos források feltárása, nem azok minősítése, de mindenképpen meg kell említeni a fenti tényt. Mivel rendeletek egész sora tiltotta a Magyarországon kiadott könyvek, folyóiratok, napilapok behozatalát és terjesztését, a kortárs magyar irodalom közvetítőjévé a szlovákiai napilapok, főleg az elsők között felocsúdó a Kassai Napló vált. A Kassai Naplót a húszas évek elején olyan nevek fémjeleztek, mint Szepessi Miksa, Jarnó József, Dzurányi László. 1922 decemberétől nyolc hónapon át Ignotus is vezette a szerkesztői gárdát és Kassáról való távozása után továbbra is ellátta a lapot írásaival. A számos munkatárs közül kiemelkedik Győry Dezső (11. kép), Simándy Pál, Komlós Aladár. Az ifjú Márai Sándor írásai is nagy számban megtalálhatóak a lapban, hasonlóan, mint a baloldali Fábry Zoltáné, vagy Mécs László premontrei papköltőé, a Bécsben élő emigráns íróké és publicistáké, vagy a pozsonyi, prágai, ungvári, stb. magyar írók munkái, akik közül később nem egy komoly írói pályát futott be.
Márai Sándor (12. kép) Kassán született 1900-ban, Grosschmid Géza elsőszülött gyermekeként. Sikerekkel és kudarcokkal egyaránt megáldott írói pályája szülővárosában kezdődött. Érettségi után Budapestre ment tanulni. Joghallgatóként rendszeresen publikált. Újságíróként részt vett a Tanácsköztársaságban. Életének erről a szakaszáról keveset tudunk. A Tanácsköztársaság bukása után szülei Németországba küldik tanulni. Lipcsében, Frankfurtban, majd Berlinben élt. Újságíróként dolgozott, közben kínosan ügyelt arra, hogy fontosabb írásai először magyarul a Kassai Naplóban jelenjenek meg.
Fábry Zoltán (11. kép) első írásai a Sziklay Ferenc szerkesztette kassai Esti Ujságban jelentek meg. „Szomorú szemmel” volt rovatának a címe. „Az elárvult, talajt vesztett magyar ifjúság szólt akkor belőlem.”- írja naplójában. Baloldali érzelme miatt később ő is a Kassai Naplónál kötött ki.
Érdekességként meg kell említeni, hogy a baloldalhoz semmiképpen nem köthető papköltő, Mécs László (13. kép) írásai is gyakran jelentek meg a Kassai Naplóban, ami abban az időben a legszínvonalasabb helyi lap volt.
Mécs László, eredeti nevén Martoncsík, a Kassa melletti Hernádszentistvánon született. A kassai Premontrei Gimnáziumban érettségizett. Belépett a rendbe, és mint a Premontrei rend tagja Budapesten tanári diplomát szerzett. Trianon után a többi tanárhoz hasonlóan, akik nem voltak hajlandóak hűségesküt tenni, nem taníthatott tovább. Mint a Magyar Liga tagját, állandó megfigyelés alatt tartották. Előbb Nagykaposon, majd Királyhelmecen lelkészkedett. Több verseskötete jelent meg nem csupán magyar nyelven, de írásait franciára is lefordították. A francia kiadás előszavát Paul Valery írta. Mécs László 1945-ben átköltözött Magyarországra.
Országos jelentőségű irodalomszervezői munkát a Kazinczy Társaság végzett, élén dr. Blanár Béla (14. kép) elnökkel (aki egyben Kassa utolsó magyar polgármestere volt 1914-től 1918-ig) és dr. Sziklay Ferenc főtitkárral.
Sziklay Ferenc (15. kép) a Kassa melletti Aranyidán született. Tanári diplomát Kolozsvárott szerzett 1909-ben. Több helyen is tanított. Kassára 1913-ban tért vissza. Az államfordulat után elvesztette tanári állását. 1922-től a Szövetkezett Ellenzéki Pártok kulturális referense. Az ő nevéhez fűződik a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület, a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület és az Országos Dalos Szövetség megszervezése is. Az időszak legjelentősebb magyar kultúraszervezője volt.
Bár 1919-ben felfüggesztették az irodalmi társaság működését, és az újbóli bejegyeztetés évekig elhúzódott, a Kazinczy Társaság jogelődjének, az 1898-ban alakult Kazinczy Kör megalakulásának 25. évfordulóját bár megkésve, de színvonalas műsorral és országos részvétellel ünnepelték. Az ünnepségen határozták el, hogy tevékenységüket országos szintre szélesítik. Ennek érdekében bővítették ki tagjaik körét az ország más városaiban élő neves személyiségekkel. Ez a tervük sajnos az állami szervek közbelépése miatt, akik igyekeztek okot találni a Társaság esetleges teljes betiltására, nem valósulhatott meg. A magyar irodalmi termékek behozatalának korlátozása és az így kialakult helyzet javítása céljából megszervezték a berlini Voggenreiter Verlag közreműködésével, dr. Farkas Gyula egyetemi tanár segítségével, a kortárs írók műveinek kiadását. A terjesztést a Kazinczy Könyvbarát Társaság biztosította (16. kép). A berlini kiadó 1927-ben felmondta a szerződést. A már kiépített Kazinczy Könyvbarát Társaságra alapozva, Sziklay Ferenc bátorságának és szervezői tehetségének köszönhetően, 1928-ban létrejött a Kazinczy Kiadóvállalat, melynek szellemi tartalmát a tíz év alatt felnőtt új írónemzedék biztosította, anyagi bázisát pedig a pártoló közönség.
Bár Szlovákia több városában működött irodalmi társaság, és a helyi nyomdák segítségével kiadták tagjaik alkotásait, kiadói vállalkozásaik többnyire helyi jellegűek maradtak. Átfogó, országos méretű kiadóként csak a Kazinczy Kiadóvállalat működött, mely az első években szép sikereket ért el. A sikeréhez hozzájárultak a vállalat tipográfiai ügyeit intéző rozsnyói Tichy Kálmán ízléses borítótervei is. Az ő műve a kiadott könyvek első oldalán látható jelvény (16. kép), mely Kazinczy mellképét ábrázolja, körötte a Kazinczy Kiadóvállalat felirattal. Érdemes megemlíteni a kassai nyomdák betűminta könyvét, amely a minta szövegben, bizonyára nem véletlenül, komoly, sajnos napjainkban is aktuális üzenetet tartalmaz. A gazdasági válság, a cenzúra, valamint a ma is ismerős, szlovákiai magyar pártok között dúló harc, mely széttagolta a magyar egységet, meghozta a maga „gyümölcsét”. A vállalatot Vécsey Zoltán A síró város már kinyomtatott regényének a cenzúra általi betiltása után, csak átszervezés árán lehetett megmenteni. Egyedüli segítség a könyvbarátok és az irodalom művelőinek lelkesedése volt, mely híven kitartott a legnehezebb napokban is. Az átszervezésről szóló határozatot és az új alapszabályt a közgyűlés 1931. január 31-én fogadta el. A cégbírósági anyakönyv tanúsága szerint Kazinczy Lap és Könyvkiadó Szövetkezet néven 1931. 3. 30-án, 104/1 szám alatt jegyezték be. Az alapító tagok dr. Blanár Béla, dr. Sziklay Ferenc, Spillmann Ernő, dr. Grosschmid Géza, dr. Hercz Ignác Kassáról, Szentiványi József Bejéről, Szüllő Géza Bácsfáról, Csáky Mihály Biarból, valamint Dzurányi László a Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője, voltak. Blanár Béla (17. kép) halála, Sziklay Ferenc betegsége és Grosschmid Géza Kassáról való elköltözése után az irányítást Szentiványi József földbirtokos és képviselő vette át, és bár a székhelyként hivatalosan továbbra is Kassa szerepel, a kiadót és a Kazinczy Társaság könyvtárát Bejébe szállíttatta. A cégbíróságon a kiadó helyszínének megváltoztatását nem jelentették be, néhány könyvön mégis Tornalja van feltüntetve a kiadó székhelyeként.
A Kazinczy Társaság munkája nem szorítkozott csupán a könyvkiadásra és terjesztésre. Kassa kulturális életének mozgatórúgói voltak. Kivették részüket a Rákóczi és bujdosótársai emléktáblájának felállítása érdekében folyó szervezői munkában is (18., 19. kép). Számos irodalmi, történelmi és tudományos előadást szerveztek. Összefogták Kassa és a környék képzőművészeit, kiknek alkotásaiból kiállításokat rendeztek (20., 21., 22. kép). Magas színvonalú ünnepségeket szerveztek történelmi nagyjaink évfordulói kapcsán, és tették mindezt az állandó rendőri felügyelet ellenére, számolva a kiutasítás, vagy az útlevélbevonás lehetőségével is. Az ünnepségek helyszíne a kezdetekkor még magyar nyelven működő Nemzeti Színház volt, majd egyre gyakrabban tartották a Schalkház szálló nagytermében (23. kép) a különböző koncerteket és más összejöveteleket.
A Kazinczy Társaság főtitkára, a beteg dr. Sziklay Ferenc szíve nehezen bírta az óriási, tegyük hozzá önként vállalt terheket, ezért a Kassára frissiben beköltözött Gömöry Jánost (24. kép), az egykori eperjesi Széchenyi Kör volt elnökét választották meg főtitkárnak. Nehezen érthető, hogy miért hagyták továbbra is a beteg Sziklay Ferencre a sokkal nehezebb, országos szintű szervezési munkát.
A kassai egyesületek közül meg kell még említeni a Polgári Társaskört, mely 1867-ben alakult. Tagjai főleg a középosztályhoz tartozó polgárok voltak. Az 1918-as év utáni fennmaradásukat és azt, hogy székházukat, a Lőcsei házat megtarthatták, akkori elnökük, Körmendy-Ékes Lajos kitartó munkájának és kiváló jogi ismereteinek köszönhették. Az ő hozzáértő tevékenysége nélkül a Lőcsei ház a cseh és szlovák kultúra székházává vált volna.
Körmendy-Ékes Lajos (25. kép) Budapesten szerzett jogi diplomát. A kassai postaigazgatóságra 1898-ban nevezték ki. A kezdetektől bekapcsolódott Kassa társadalmi életébe és közügyeibe. A Városszépítő Egyesület Tagjaként maradandó, értékes munkát folytatott. Az ő kezdeményezésére építették fel és nyitották meg 1909-ben Kassa első és az ország második Mozgókép Színházát (sajnos ma már csak képeken látható, helyén a szovjet katonák emlékműve áll). A Városi Tanács tagjává választották, részt vett minden tevékenységben, ami a város érdekeit szolgálta. Tagja, majd elnöke lett a Polgári Társaskörnek. Az államfordulat után elbocsátották állásából, ezek után kapcsolódott bele a magyar politikai élet megszervezésébe. A Keresztényszocialista Párt egyik vezetőjeként 1920-ban a nemzetgyűlési választásokon mandátumot szerzett. 1921-ben a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Vezérlőbizottságának elnökévé választották. Az országgyűlésben állandóan felemelte szavát a kisebbségek, a magyar nyelv és kultúra védelmének érdekében. A csehszlovák hatóságok, arra hivatkozva, hogy nem kassai illetőségű (mivel a Veszprém megyei Dégen született), megvonták állampolgárságát és kiutasították az országból.
Fontos tényező, hogy a Polgári Társaskör adott otthont több magyar egyesületnek. A Lőcsei ház (26., 27. kép) nagytermében tartotta 1926. december 8-án alakuló ülését a Csehszlovákiai Magyar Dalszövetség is. Elnökévé Konrády Lajost (28. kép), a Szent Erzsébet-székesegyház kanonokját választották, a három alelnök egyikévé pedig dr. Jankovich Marcellt Pozsonyból. Konrády a kassai magyar élet egyik markáns személyisége volt. Az ő nevéhez fűződik Kassa több magyar szervezetének tevékenysége. Ő szervezte újjá 1920-ban a Kassai Dalegyletet és a Kassai Zenekedvelők Klubját (29., 30. kép), a Zrínyi Ilona Cserkészcsapatot. Az ő vezetésével társult a Magyar Kárpát Egyesülettől elszakított kassai csoport a késmárki Karpathenvereinnal és így biztosította a csoport további működésének lehetőségét. Hovatartozását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy temetésén előzetes kérésére a Dalegylet Tompa Mihály Pusztán (1850) című megzenésített versét énekelte a Kálvária temetőben lévő sírjánál.

Repülnél lelkem, fenn repülnél
A táj szellőivel,
Mely a nyilt rónaság felett még
Szabadságot lehel,
De a magasból földre von le
A súlyos fájdalom,
Fenn még jobban elédbe tünvén
A sors-alázta hon…
Oh mind ez úgy fáj a magyarnak… !
S ha ajka netalán
Egy-két nótán enyhíti kínját:
Megütköznek dalán.
A sebzett vad a rengetegben
Kínjának hangot ad:
S magát az elnyomott magyarnak
Kisírni nem szabad. (31. kép)

A “Renaissance“ egyesületet 1925-ben alapították. Irodalmi szekcióját négy éven keresztül Jarnó József vezette, aki a Kazinczy Társaság elnökségének is tagja volt. A “Renaissance“ tagjai részben a kassai magyar nemzetiségű zsidó fiatalokból verbuválódtak. Az ő meghívásukra látogatott Kassára több neves magyar író, többek között Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Karinthy Frigyes és mások.
A kulturális tevékenységet folytató egyesületek közül a Katolikus Legényegylet (32. kép) érdemel még említést. Széleskörű munkásságuk fő célja a nagyszámú fiatal magyar ipari munkás műveltségi szintjének emelése, a szegény, de tehetséges fiatalok támogatása és a magyar kultúra ápolása. E célt szolgálta az általuk működtetett olvasókör, táncegyüttes, énekkar és a színvonalas, nagysikerű színjátszó kör (33., 34. kép). Az Egyletet még 1877-ben alapította Konrády Lajos, aki hosszú éveken át az elnök szerepét is betöltötte. Ettől a tisztségétől 1903-ban vált meg, de az ott folyó munkát haláláig figyelemmel kísérte és anyagilag is támogatta. Az egyletben folyó kulturális tevékenység hatása hosszú távú volt. Nem véletlen, hogy a kassai CSEMADOK alapítói között ott találjuk a Legényegylet egykori tagjait.
A kultúra és a hagyományok ápolására szakosodott szervezeteken kívül Kassán több kaszinó is működött. Voltak jól működő egyházi segélyszervezetek és nőegyletek, melyek jótékonysági céllal szerveztek kulturális estélyeket, de sokszor ott találhatók a más, nagyobb szervezetek által rendezett évfordulós ünnepségek szervezői között is. A magyar kulturális, társadalmi és politikai élet egyik fontos központja a Forgách palota volt (35. kép).
Nem lehet nem visszatérni a városban folyó politikai tevékenységre. Jelentős eseményként könyvelhető el, hogy az 1932-ben a Keresztényszocialista Párt országos elnökévé választott gr. Esterházy János Kassa képviselőjeként került be a prágai parlamentbe.
Gr. Esterházy János (36. kép) 1901-ben született Nyitraújlakon. A család galántai ágából származik. 1932-ben választották a Magyar Népszövetségi Liga elnökévé. Az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt egyesülésekor 1936-ban országos ügyvezető elnök lett. Kassa átadásakor 1938-ban bejelentette, hogy Szlovákiában marad. További sorsa és mártíromsága mindenki előtt ismeretes.
A kassai egyesületek Trianon utáni rövid bemutatása levéltári dokumentumok alapján történt. Szerencsére ma már kutathatóak azok az iratok, melyek rávilágítanak azokra a tényekre, melyekkel meg kellett küzdenie az elcsatolt területeken élő, identitásukat megtartani kívánó őslakosoknak. Történt mindez annak ellenére, hogy a világ demokratikusnak hitte azt a rendszert, melyben éltek, és melynek vezetői szerződésben is szavatolták a kisebbségi jogokat. Az elmondottak alapján remélem sikerült némileg bemutatni a kassaiak küzdelmét és megértetni, hogy az „oszd meg és uralkodj“ elv megtette a szolgálatot akkor is, és ma is. Sajnos az érintettek ma sem tudatosítják ennek pusztító hatását.

Emlékezz a múlt időre,
Ismerjed a jelenvalót,
S értvén az újat és az ót,
Vigyázz, figyelmezz a jövőre!
Batsányi János (37. kép)

A képi anyag letölthető itt.