Harc az idő járásával (Csihák György)

A koppenhágai „klímacsúcson“ egy hivatalos sajtótájékoztatón egy amerikai újságírótól a TV kamerák előtt elvették a mikrofont és mint valami lekapott bűnözőt kivezették a teremből. Phelim McAleer érdeklődni mert a „klímavilágtanács“ hivatalos szóvivőjétől azon levelek iránt, amelyeket az üggyel szemben kritikus véleményt nyilvánító kutatók küldtek.
Időközben kiderült, hogy az orosz titkosszolgálat szivárogtatta ki a hírt, és az érintett kutatók igazolták a hír valódiságát. Ezzel kapcsolatban álljon itt egy írás:

Dr. Wolfgang Thüne, Dipl.-Met.: WFW – Werkstatt für Wetterkunde: Der Klimasutz, Kant und die Urteilskraft; fordításomban:
Klímavédelem, Kant és az ítélőképesség

Mióta a fizikus dr. Angela Merkel mint szövetségi kancellár Heilegendamm-ban, 2007-ben, a világpolitika legerősebb emberei előtt a G8 konferencián önmagát, mint „Kyoto megmentőjét“ mutatta és szinte mint „klíma istennőt“ ünnepeltette, azóta nem tud belefáradni abba, hogy a világot megóvja a klímakatasztrófától. Neki már nem elég a klímavédelem, sőt igyekezetét a klímaváltozás megállítása sem elégíti ki. Nem kevesebbet akar, mint „általános klímaigazságosságot“ (Klimagerechtigkeit. Ford.).
A totális klímaigazságosságot akkor szülte meg, amikor az elmúlt őszön meglátogatta a Nobel-díjas klímaszuperatyát Al Gore-t. Ez a jóember éppen hazatért a béke Nobel-díjával Osloból, ahol azért tüntették ki, hogy lágyítgassa a klímaistenek szívét, hogy az emberek ellen ne folytassanak klímaháborút. A békefolyamatot gyorsítandó, Angela Merkel bekeményített. Magasrangú egyházi személyiségek jelenlétében Osnabrücken-ben, a katolikusok napján követelte, hogy a CO2 kibocsájtást nemcsak erőteljesen csökkenteni kell, hanem a kibocsájtás mennyiségét szigorúan meg kell szabni: évente egységesen 2 tonna lehet fejenként. Ez a látomás legkésőbb 2050-ben valóság kell legyen.
Az egyházközség előtt a klímaistennő szabad szárnyra eresztette egyenlősdi érzését, tiltakozott mondván, ez így tovább nem mehet, társadalmilag igazságtalan, hogy egy kaliforniai megengedje magának, hogy a levegőbe fújjon évente 20 tonna CO2-t, miközben egy afrikai csak 0,2 tonnát. Ez egy égbekiáltó, tovább tudomásul nem vehető igazságtalanság. A 10-es faktorral egyszerű a megoldás: 20 osztva 10-el az 2, és a 0,2 osztva 10-el az is 2! A klímaigazságosság ezen megegyezési ajánlatát egetverő tapssal jutalmazták. Node, nem késő már ez a földmentő mozgalom? Az ugyancsak Nobel-díjjal kitüntetett IPCC, az ENSZ klímaszakértő csoportja azzal fenyegetőzik, hogy már 2020-ban a globálklíma összeomlik. Tudna ebben segíteni a kancellár újraélesztő kezdeményezése? De őt az ilyen kicsinyesség nem zavarja, hiszen sikerült neki egy példa nélkül álló politikai bűvészmutatvány. Búcsúlátogatásán sikerült neki, a klímahalandzsázó George W. Bush elnököt, az ő korszakos ötletére hangolni.
Mióta 1986-ban a klímakatasztrófa szó elhangzott, a klímavédelem nem kerül le a napirendről. Két, milliós súlyú klímacsomaggal a polgárok hátán akarja a német szövetségi kormány a klímaveszélyt elhárítani és szeretne világméretekben példa lenni. Ha azonban az ember a klímaszakértőket kérdezi, hogy miként kell a klímaveszély a valóságban kinézzen, sybillis válaszokat kap: melegebb is lesz, meg hidegebb is, szárazabb és vizesebb, lesz több orkán és hurrikán,... és nem lesz hó az Alpesekben. Dehát időváltozás mindég volt és mindég lesz is. Ha tehát a klímakatasztrófa időjárási katasztrófában jelentkezik, minek a drága klímavédelem? Foglalkozzunk akkor inkább az időjárással!
Előttünk áll tehát a kérdés: mi az időjárás és mi a klíma (Wetter – Klíma; időjárás – éghajlat? Ford.) és kettőjük közt mi a különbség? Ez egy megismeréselméleti kérdés, amit leginkább Immanuel Kant, a kriticizmus atyja tud megválaszolni. A Königsberg-i Kant fiatal éveiben a fizika problémáival foglalkozott. Doktori fokozatot nyert 1755-ben „A tűzről“ c. munkájával. Ugyanebben az évben megjelent „Általános természettörténelem és az Ég elmélete“ c. műve. Kant 1760-tól egyre inkább az érzékelés, megismerés kérdése foglalkoztatta. A rationalizmus és az empirizmus tanával foglalkozott és 1781-ben „A tiszta értelem kritikája“ c. művével új filozófiai irányt alapított: a kriticizmust (hajlam a kritikára?). Az érzékelés Kant szerint az, amikor elképzelésünket összhangba hozzuk a tárggyal. Másszóval: érzékelésünk által a megismerés tárgya tapasztalat lesz. Érzékelésünk és megismerésünk térhez és időhöz kötött. Èrtelmünk által megtapasztalt dolgok térben és időben, megismerésünk tárgya.
A teljes élet térben és időben játszódik le. Tehát az időjárás is térben és időben történik ezért megtapasztalható. Elkísér bennünket a bölcsőtől a sírig. Az életben az ember egyet megtanult : az időjáráshoz mindenütt igazodni és így benépesítette a Födet. Minden kiagyalt elvonatkoztatás téren és időn kívüli, tehát nem ismerhető meg. A « klíma », az időjárás megfigyeléséből levont ilyen statisztikai absztrakció. A klíma, szemben az időjárással nem természeti esemény, nincs realitása ezért soha nem lehet veszélyforrás. Következésképpen, az ember nem lehet klímabűnöző, nem lehet klímagyilkos. Engels Frigyes, Marx Károly barátja és támogatója 1878-ban, a „Természet dialektikája“ c. művében ezt a tényt kimutatta: az ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy valóságos dolgokból fogalmat képezzen, hogy utána ezen absztrakcióból ismét valóságos képet alkosson. Az ember összefoglalja az almát, a körtét, a cseresznyét, a szilvát a „gyümölcs“ fogalomba. Orvosi tanácsra egészsége védelmére sok gyümölcsöt kell egyen, de pont ez lehetetlen. A gyümölcs nem olyan létező tárgy, mint az alma. Ez egy „dolog önmagában“, egy csoportfogalom, következésképpen nem lehet megenni. Ennek dacára szilárdan hisszük, hogy gyümölcsöt kell együnk, hogy egészségesen éljünk.
Engels tudta, miként Kann hogy egészen más a „dolog“ és a „magában való dolog“. Ezért az időjárás a valóságos és álladóan változó „dolog“ és a klíma az absztrakció, az „önmagában való“. A klíma a csoportfogalom mindarra, amit időjárás alatt értünk, elméletileg kitalált, kiszámított fikció. Mint ilyen nem lehet közvetlen megismerésünk tárgya. A klíma egy nem létező átlagidőjárás. Éppoly lehetetlenség mint az átlagember. Minden klímavédő ügyködés megbukik azon, hogy az ember egy absztrakciót se jó, se rossz irányba befolyásolni nem tud. A logika szabályai szerint, a kancellár nagyérdemű törekvése az általános klímaigazságosságra, a valóságtól elrugaszkodott, soha meg nem valósítható utópia. Amíg az időjárás a Földön tesz amit akar, és akaratunknak nincs alávetve, addig minden klímavédő igyekezet por és hamu, nem több, mint üres politikai ígérgetés, kilátástalan szélmalomharc.
Foglaljuk össze röviden: minden megismerésünk valóságos jelenségeken alapul. Tapasztalat csak akkor lehetséges, ha megtapasztalható valóságon alapszik. Ha nincs realitása, mint a kiszámított klímának, akkor jelenség sincs. Az időjárás, egy sokféle jelenség által megfogható, valóság. Miként a szél, a levegő hőmérséklete megfogható jelenség. Nem megfogható a kiszámítható adat, mint a éves átlaghőmérséklet, vagy az átlagos szélerősség. És végképp nem megfogható az éves átlag. A 15 fokos átlaghőmérséklet absztrakt fikció, semmit nem használ se az eszkimónak, se a dzsungellakónak. A klímaérték nem megfogható, tehát nem valóságos természeti jelenség. Tisztán absztrakt gondolkodással nem lehet ismeretet szerezni. Kant szerint a gondolati dolgok nem lehetnek a megismerés tárgyai. Megismerni csak jelenségeket, valóságos dolgokat lehet. Önmagában való dolgokról nem tudunk mit mondani.
Kant világos határ szabott a megismerésnek, a tudománynak, hogy általa helyet adjon a hitnek. A metafizika mint az érzékfelettiség tudománya nem létezik. Érvényes ez a klímafizikára is! Mivel a klíma önmagában nem lehet megismerésünk tárgya, a klímavédő politika ideális csatatér, sok hűhó semmiért, ahol mindenki eljátszhatja az emberiség megmentőjét. Az időjárás viszont nem törődik velük és tesz amit akar, emberemlékezet óta. A legbiztosabb de semmitsemondó időjárási előrejelzés: ami a múltban lehetséges volt, az a jövőben is lehetséges. Ehhez nem kellenek klímacsillagászok!
Tudja ezt a klímaszuperatya Al Gore is, aki röviddel a 15. ENSZ klímacsúcs előtt mutatta be legújabb könyvét. Titokzatos címe van: “Választhatunk”. Nagymellűen kijelenti: “Minden eszközünk megvan a klímaveszély megoldására”. Sajnálatos, hogy az eszközökről hallgat, amik állítólag vannak. Ettől nem leszünk okosabbak, de növeli függőségünket azoktól, akik mindent tudnak. Egyet azonban elárul: “A klímaválság egy absztrakt fenyegetés. Megjelenése és teljes megnyilvánulása közötti idő igen hosszú”. Al Gore olvasta Kant! Tudja, hogy a klíma absztrakt kísértet ami nem fenyeget. Egy dzsungellakó igazán veszélyben lenne, ha az erdőben az éves átlaghőmérséklet 15 fok lenne. De Al Gore okos is: nehogy a világvége és a klímaválság üzlete veszélybe kerüljön, az egész kísértetjárást a meghatározatlan jövőbe helyezi, ami tarthat évekig, de évezredekig – minden esetre tovább, mint az ő várható élettartama.
Minden, ami a koppenhágai klímakonferencián elhatározható, tartalmaz egy politikai léggömbjelenséget. Ugyan nem segít, de hat azokra, akik hisznek benne. Tudna az ember még mosolyogni is , ha az egész nem kerülne rengeteg pénzbe és nem okozna óriási anyagi kárt. Gyakorolja a parányi ember a felkelést az időjárásisten ellen és a klíma segítségével akarja legyőzni. Szatírakészítéshez kiváló anyag. Az egész színjátéknak az a hátulütője, hogy rengeteg pénzbe kerül, ami sem az időjárást, sem változásait a legcsekélyebb mértékben sem tudja befolyásolni. Mindazok, akik ebben a játékban részt vesznek és ma azt gondolják, hogy a nyertes oldalon vannak, úgy járnak, mint akik tönkrementek az ingatlanspekulációban és legutóbb a pénzügyi válságban: meg kell állapítsák, hogy egy rövidke szalmaláng után mindent elveszítettek. Iparmentes, széntelenített, tehát CO2 mentes Németország, amint azt Jochen Flasbarth, a szövetségi környezetvédelmi szövetség Angela Merkel kancellár által kinevezett új elnöke 2050-ig elképzel, egy halott Németország lenne, emberek, állatok, növények nélkül. Elsőként a növények kellene elpusztuljanak, mivel növekedésükhöz a levegőben lévő széndioxid nélkülözhetetlen. Nélkülözhetetlen tápanyaguk, nélküle nem működik a fotoszintézis. Tudvalevőleg ennek elsődleges termelője a zöldnövényzet, amitől minden élet függ. Ők szállítják a tápanyagot és azzal a levegőt, amivel a test a tápanyagot elégeti, hogy a benne tárolt napenergiát élő energiává változtassa. A táplálék elégetése alkalmával fejenként naponta mintegy 1 kg CO2 kerül a levegőbe. Ezt azonban fokozatosan megtiltják, mivel senki se szól a „CO2 mentes Németország“ ellen, ami tehát az új német kormány célkitűzése. Ha megvalósul ez a politika, a világ szegényebb lesz egy szorgalmas néppel, de ezután a klímaáldozat után visszatér a rendes kerékvágásba.
A sugárzás is áthúzódik majd Németország felett, ami okoz majd alacsony és magas térnyomást, egyszer erősebben, egyszer gyengébben, egyszer hamarább átvonul, másszor tovább marad. Nap, felhő, hőség, szárazság, hideg, hó, felhőszakadás, minden lesz továbbra, csak éppen mi nem leszünk már. Tényleg válaszút előtt állunk: tényleg akarjuk értelmetlenül a klímát védeni, vagy tényleg meg akarjuk oldani azokat a feladatokat, amelyeket az élet állít elénk, amelyeket az előttünk járó generációk mind megoldottak? Ami minket ebben akadályoz, az a sok ideológia, amelyek megakadályozzák, hogy világosan gondolkodjunk és értelmünket elhomályosítják. Ebben is segíthet Kant: Sapere aude! Merj saját eszeddel gondolkodni, hogy megszabadulj a magadokozta gyámkodás alól. Egy kis szamárlétra: tegyünk különbséget időjárás és klíma (éghajlat? Ford.) között. Az első létezik, a második emberi segédeszköz, sokévi meteorológiai mérések statisztikai mellékterméke.
A „Frankfurter Allgemeine Zeitung” közli az alábbi olvasói levelet dr. Urban tollából:
„A ´Bund` valamely rendezvényén egy munkatársuk beszédet kezdett velem, a CO2-röl. Kérdeztem: ´Mekkora a CO2 aránya a levegőben?´- Válasz: ´Magas.´ - ´Milyen magas?´- ´Nagyon magas.´- ´Hány százalék?´ - ´Nem tudom.´ - ´Miből van még sok a levegőben?´
A válasz – meglepett arc. ´Hallott már az oxigénről?´ - ´Óh, igen, oxigén van a levegőben.´ - ´Hány százalék?´ - ´Nem tudom.´ Válaszom: ´21 százalék.´ - Hihetőnek tűnt neki.
Új kérdés: ´Mi van még a levegőben? Hallott már a nitrogénről? Hány százalék?´- ´Nem tudom.´- Válaszom: `Mintegy 78 százalék.´
Beszélgetőtársam elfordult mondván: ´Nem hiszem, ez nem lehet, hiszen akkor nem marad helye a CO2-nek a levegőben.´ Ezzel el is ment. Szinte igaza is van. A levegőben csak 0,038 százalék CO2 van.
Aki hajlandó számolni: tehát, a levegőben 0,038 % CO2 van; ebből a természet termel 96 %-ot, a maradékot, tehát 4 %-ot az ember. Ez tehát 4 %-a a 0.038-nak, tehát 0,00152 %. Ebből Németország részesedése 3,1 %. Eszerint a levegő CO2 tartalmából Németország részesedése 0,00004712 %. Ezen a területen kívánjuk tehát a világban a vezető szerepet átvenni, ami nekünk évente 50 milliárd EU-ba kerül.”
Eddig tart az olvasói levél, amihez csak annyit tegyünk hozzá, hogy a világméretű CO2 hisztéria legkésőbb akkor csökkenne, ha az EU-nak végre sikerülne erre saját adót kivetnie. Ez a munka gőzerővel folyik. Adóalap a széndioxid-kibocsájtás lenne – aminek mérése még titok.

2010. január 25.

(Németből fordította Csihák György)