Meghatározások

Az alábbi meghatározásokat egy-egy Őstörténeti Találkozó összes résztvevője (40-80 szakember) fogalmazta és határo-zatilag elfogadta, a következő Találkozó résztvevői pedig - néha kisebb javítással - a határozatot megerősítették. Ezeket a szövegeket tehát közmegegyezés eredményének tekintjük.
Őstörténeti munkacsoportunk 2005-ben és 2006-ban felülvizsgálta és kisebb javítások után újra jóváhagyta

1. Őstörténet

Magyar őstörténetnek tekintjük a magyarság (külső emberi megjelenésünk, társadalmunk, kultúránk, nyelvünk stb.) kialakulása történetét a legrégibb időtől a kereszténység felvételéig. Vizsgálatainkat kiterjesztjük a következő időre is, az Árpád-ház férfi ágon való feltételezett kihalásáig (1301).
A múltat feltáró törekvések a valósághű magyar történetírást hivatottak segíteni a kutatási eredmények közrebocsátásával és megvitatásával, a magyarság jelenének és jövőjének a szolgálatában.
A magyar őstörténet kutatása csak komplex módon folytatható, a történeti forrásanyag felhasználásával, a társtudományok szoros együttműködése révén. A magyar őstörténet részének tekintjük és ezért kutatnunk kell az olyan népek történetét is, amelyek jelentős része hozzánk csatlakozott, mint például a besenyők, a jászok, az úzok stb. Ilyen komplex kutatást kell a Kárpát-medencében is végezni az eredeti kárpát-medencei összetevő népelem meghatározására. Fontos feladat a székelyek eredetének a tisztázása.
Gondos felderítésre vár a kazár korszak és állam, továbbá az uráli, a turk, valamint az indoeurópai népek magyar őstörténeti vonatkozású múltja és jelene. Beható elemzést kíván népünk szempontjából a Kaukázuson túli (déli irányban) népek története is.
A kutatás során állandóan szem előtt tartandó a környező népek kölcsönös egymásra hatása.

2. Őshazánk

Őshazánknak nevezzük azt a földrajzi területet, ahol a magyarság magja és „mi”-tudata (közösségi tudata) kialakult.
A magyarság őshazája nem tévesztendő össze azokkal a területekkel (=szállásterület), ahol őseink időlegesen megálla-podtak.
Eddig őshazánk helyére vonatkozólag a legkülönbözőbb elméletek láttak napvilágot, ami szorosan összefügg a rokonság fogalmának tisztázatlanságával (néprokonság, nyelvrokonság stb.) és azzal, hogy az ősmagyarság több ágból tevődött össze, jóllehet a magyarság kialakulásában a fő ág (mag) mellett a többi ág nem játszott elsődleges szerepet.

3. Őseink - rokonaink

A magyarság őseinek tekintjük azokat az eleinket, akiknek a vérségi leszármazottai vagyunk.
A rokonság és ezen belül a néprokonság kérdése őstörténetünk egyik legbonyolultabb része. Az igen fontos nyelvrokonság tisztázása mellett tekintetbe kell venni a genetikai, a kulturális és más rokonsági ismérveket is. Több, eddig rokonnak hitt nyelvről például kiderült, hogy rokonságuk helyett úgynevezett nyelvi szövetség tagjai voltak.
Egyes kiragadott dolgokat vagy jelenségeket rokoni ismertető jegyként lehet felfogni, de nem lehetnek a rokonság döntő ismérvei.

4. Honfoglalásunk

Honfoglalásunkon azt a történelmi eseménysorozatot értjük, amelynek végeredményeképp Álmos és Árpád magyarjai és a hozzájuk csatlakozott népek a Kárpát-medencében véglegesen megtelepedtek. Ide számítjuk azokat az eseményeket is, amelyek a honfoglaláshoz vezettek, illetve annak következményei voltak.

5. Magyar

Magyarnak nevezzük azt a népet, amely Krisztus után ezer táján a Kárpát-medence egészére kiterjedő egységes magyar, keresztény államot létrehozta.
– A honfoglaló magyar nép külső testi megjelenésére nézve – mintegy felerészben turanid, pamiri és elő-ázsiai jellegű;
– nyelve a magyar, amely a ragozó nyelvek csoportjába tartozik (agglutináló, azaz a szótő a toldalékolás hatására nem változik);
– írásosan áthagyományozott jogtörténete azzal a Vérszerződéssel kezdődik, amely a honfoglalás előtt Álmost tette meg legfőbb vezetővé. E jogtörténet gerince az Aranybulla (1222) és a Szent Korona tana (1351).
A fentiek a mai magyar népre is jellemzőek, valamint az, hogy
– nemzeti azonosságtudata van;
– vallása túlnyomó többségben a nyugat-európai latin kereszténység történelmi fejlődését követi. Vallási téren jellemzője a nagyfokú türelmesség;
– öröklődő sajátosságaiban jelentős mértékben őrzi ősei tulajdonságait, amelyek némelyike a másoknál megfigyeltektől eltér;
– ősi sajátos tárgyi és szellemi műveltséggel rendelkezik, amelyből kiemelkedik önálló írása (rovásírás), népművészete, mythologiája, valamint zenei anyanyelve, amelyre jellemző az ötfokúság és a párhuzamos szerkezet, az ereszkedő dallam és a hangsúlytalan végződés.

6. Kalandozásaink

„Kalandozásaink” fogalmán azokat a hadjáratainkat értjük, amelyeket eleink utolsó honfoglalásunk körüli időben, a Kárpát-medencén kívüli területeken folytattak. Eddigi ismereteink szerint ezekben a hadjáratainkban a Kárpát-medence akkori többi lakói (avarok, sclávok stb.) is részt vettek.
A korabeli rendelkezésünkre álló külföldi írott források ezeket a hadjáratainkat úgy tűntetik fel, mint rablóhadjáratokat. A tények szakszerű elemzése alapján azonban kimutatható, hogy ezek a hadjáratok döntő többségükben, a magyar diplomá-ciának a korban szokásos kiegészítői voltak. A valóságos, vagy a feltételezett ellenfél erejének a felmérését, esetleg meg-semmisítését szolgálták, szinte kivétel nélkül más erőkkel, államalakulatokkal szövetségben. Ezen típusú hadjárataink megszűnése az akkori európai erőviszonyok alakulásával (egységes német császárság kialaku-lása stb.), másfelől a magyar állam belső megszilárdulásának a tényével függött össze.

7. Államalapításunk

A magyarok Európa területén elsők között egységes és római keresztény államot hoztak létre, amely több, mint egy évezredes alapítása óta és helyén napjainkig folyamatosan fennáll.
Ezen állam irányítására a magyarság vezette be és tartja fenn azt a rendszert, amelyet ma parlamentarizmusnak nevezünk.
Államalapításunk legfontosabb eseményei:
– a Vérszerződéssel kezdődő és a latin kereszténység gyakorlatával összhangba hozott jogrendünk kialakítása;
– Álmos illetve Árpád népének vonulása a Kárpát-medencébe;
– a Kárpát-medence teljes elfoglalása Álmos, majd Árpád magyarjaival és a hozzájuk csatlakozott népekkel;
– a honfoglalást követő katonai és diplomáciai tevékenység;
– a kereszténység felvétele, valamint államunk és a királyság intézményének megszervezése, amelynek során a feudalizmus egyes elemei is meghonosodtak hazánkban.