Öröklődéstan és történelemtudomány (Egy tudományos beszélgetés összefoglalója)

        „Nem fél a szó, mert amíg száj és fül lesz a világon,
        lesz mindig egy, aki kimondja és egy, aki meghallgatja őt.”

                                                              Karinthy Frigyes

Egy vita lapszélére

Némileg szokatlan olvasmányt talál itt az olvasó – ha előveszi ezt a kiadványunkat. Egy, az interneten lefolytatott vitát fog keretbe Rihmer Aurél történész tagtársunk, amely kezdődött 2019 áprilisában a Budakalászon lefolyt magyar őstörténeti találkozónkon, és máig sem végződött – éppen csak elkezdődött.
A tárgy az, hogy amennyiben az archeogenetika eredményei elfogadhatók, akkor mennyiben befolyásolják, alakítják a korai történelmünkről eddig kialakult elképzeléseinket?
A genetika, mint természettudomány, eleve rendezett keretben született és alakul. Nincsen még tudományos módszertana, de a természettudomány általában is rendezettebb, mint a társadalomtudomány – szokás bölcsészetnek is nevezni. Területén egyedül a nyelvészetnek van tudományos módszertana – amit rendszeresen, nemzetközileg is egyeztetnek. Helyességét sokan vitatják – de van. A társadalomtudomány területén, a tudományos módszertanát egyedül még Szekeres István dolgozta ki, az írástörténet kutatására. Ezt is sokan vitatják – de van.
A genetika összeségében is egy fiatal tudományág, ezért nem kérhető számon, hogy a történelemtudomány területén való alkalmazásának, miért nincs tudományos módszertana?  Minden esetre, így tehát sok az új meglátás, sok az új eredmény, de sok a vita is.
Például a korai történelmünk, egy egyébként is mindmáig sok vita területe, a genetika beavatkozása következtében egyre bonyolultabb, és egyre összetettebb kérdések elé állítja a kutatókat.  Számos kérdésére a genetika igen határozott választ ad, ami sokakban ellenállást vált ki. A kétkedésnek tág teret nyit az a körülmény, hogy szinte mindazt, amit az emberi szellem alkot, azt a genetika érintetlenül hagyja, hiszen természetére nézve anyagi. Az öltözködés, a szokás, a művészet, a nyelv - nem tárgya a genetikának. Újabb kétségekre adhat okot, hogy a genetikusnak a régész mondja meg, hogy melyik sírban nyugszik, például a honfoglaló és melyikben az őslakos. Minthogy tudományos módszertana a régészetnek sincs, ez szűkítheti a tudomány hatalmát és esetleg tágabb teret enged az egyéni megítélésnek.
László Gyula őstörténetünk helyett, gyakran használta a „korai történetünk”, az általánosnak hangzó, esetleg újabb keletű „honfoglalásunk” helyett az „Árpád népének bejövetele” kifejezést. Ő volt az, aki újabb időben kétségeit hangoztatta a „honfoglalás” olyan meghatározása ellen, mintha az egy egyszeri, nagyobb művelet lett volna és helyette a többszöri honfoglalás mellett állt ki, amit ő „kettős honfoglalás”-nak nevezett. Ezzel egyidőben kezdett megerősödni az a tudományos feltételezés, hogy a Kárpát-medence abban az időben nem lehetett üres terület, a népek folyamatos beköltözése vált egyre ismertebbé: szkíták, kelták, hunok, avarok, velük egy sor más nép, mint a szarmaták, úzok, langobárdok, gótok, rómaiak és így tovább. A Kárpát-medence emberi megtelepülésre igen alkalmas terült volt, talán már az utolsó jégkorszak alatt, de még inkább után is, ami nyilván vonzotta a letelepedni vágyókat. Igy tehát Árpád népének bejövetelekor mekkora lehetett az akkor már ittlévő lakósság és Árpád népének mekkora lehetett a szerepe az új – és máig élő állam kialakításában? Mindazok a neves kutatók, akik a Kárpát-medence népességével eddig foglalkoztak arra a megállapításra jutottak, hogy a Kárpát-medence akkori lakóinak a száma mintegy egymillióegyszázezer fő lehetett, aminek a fele bennlakó, őslakós lehetett.
Ez utóbbi kérdés, további kérdéseket vet fel. Miként sikerülhetett ily történelmileg rövid idő alatt, egy, az európai történelmében páratlanul álló alkotás, az apostoli magyar, háromezer kilóméter átmérőjű királyság megteremtése? A nyugati kereszténység minden más európai államnál rövidebb idő alatt lett ennek az államnak szétszakíthatatlan része, mégpedig úgy, hogy itt egyetlen vértanú sincs. Ez az állam a kor két és szomszédos nagyhatalmát bő százötven év alatt minden háborúban megverte, mindkettőt túlélte, máig fennáll és évszázadok alatt fenntartotta e világrész két széle között az egyensúlyt. Megpróbálták két világháború alatt tönkretenni, de nem sikerült, pedig minden, ami itt mozdítható volt, idegen hatalmakhoz került, és napjainkban is, kifosztva, szétverve európai jelentőségű állam.

Még bonyolultabb a nyelv ügye. Semmi írásos emléke nincs annak, hogy Árpád bejövetelekor milyen nyelvet, vagy nyelveket beszéltek a Kárpát-medencében? A kutatók feltételezik, hogy Árpád-népe se volt egynyelvű. Erősíti a kétkedést is, meg ezt a feltételezést is, hogy bölcs első keresztény királyunk Sztephanosz, a későbbi I. Szent Istvánnak nevezett királyunk bölcs parancsára alapított királyi kamara hivatalos nyelve az akkor kihaltnak számított latin lett – ami meg is maradt 1844-ig. Ma mégis egy olyan nyelvet beszélünk, amelynek kialakulásához és mai szinten megjelenő formájához sokezer év kell. Ezt a nyelvet
és népünk nevét magyarnak mondjuk, de senki meg nem mondja, hogy miért és mióta?   Ugyanakkor rendelkezünk Európa legrégibb írott alkotmányunkkal, de ebben az alkotmányban a nevünk „hun”, és a többi nép bennünket mindmáig hunnak nevez – és ez ellen soha nem tiltakoztunk.
Napjainkban a genetikusok azt állítják, hogy a mai, a Kárpát-medencében élő magyar nép hordozza Európa legrégibb haplotípusát, mégpedig Európában a legnagyobb arányban, 60 százalékban, és ez 40-35 ezer éves. Ugyanakkor azt is állítják, hogy Árpád honfoglalói – eddigi, még elégtelen számú és terjedelmű méréseik alapján - a mai lakósságban szinte teljesen feloldódtak, és talán 2-10 százalékban lehetnek kimutathatók. Miáltal Árpád népe egy igen kis lélekszámú, harcos férfiakból álló sereg lehetett, talán valami csekély kísérettel.
Megítélésem szerint itt egy elég nagy ellentmondás van a történelemtudomány és a genetikusok mostani álláspontja között. Mindaddig, amíg ezt az ellentmondást nem sikerül feloldani, addig például ez a dolog – legalábbis eldöntetlen marad.
Természetesen reméljük, hogy a sok vita a genetikusok javára fog eldőlni, hiszen az egész ügynek napjainkban is – éppúgy, mint állami életünk sokszáz borús éve alatt - államunk fönnmaradása a tét.

Zürich/Budapest, 2020. január 23.

Csihák György

A vitában részt vettek:

Dr. Bérczi Szaniszló (Budapest)
fizikus-csillagász, ELTE TTK Fizikai Intézet, Anyagfizikai Tanszék, egyetemi docens,
a földtudomány kandidátusa, a ZMTE Tudományos Tanács tagja

Dr. Cser Ferenc (Brisbane)
vegyészmérnök, az MTA doktora

Dr. Csihák György (Zürich)
a ZMTE elnöke, közgazdász, történész

Dr. Grandpierre Atilla (Zebegény)
csillagász, kandidátus, az MTA intézeti kutatója, a ZMTE dísztagja

Haraszti Zsuzsanna (Budapest)
magánkutató, a ZMTE tagja

Kiss Irén (Budapest)
idegenvezető

Dr. Költő László (Kaposvár)
régész, vegyészmérnök, ny. megyei múzeumigazgató,
a ZMTE Tudományos Tanács tagja

Mesterházy Zsolt (Budapest)
ókorkutató, a ZMTE dísztagja

Dr. Oláh Zoltán Sándor (Miskolc)
molekuláris biológus, a biológiai tudomány kandidátusa

Raig Mária Magdolna (Budapest)
közgazdász – gazdaságmatematikus

Rihmer Aurél (Budapest)
történész, tanár, a ZMTE Tudományos Tanács tagja

Dr. Sipos György (Sopron)
vezető kutató, Soproni Egyetem, Funkcionális Genomika és Bioinformatika Divízió

Szekeres István (Budakalász)
írástörténet kutató, a ZMTE Tudományos Tanács titkára

Tamási Krisztina (Budapest)

Dr. Timaru-Kast Sándor (Ingelheim)
keltakutató, a ZMTE alelnöke

Dr. Török Tibor (Szeged)
a biológia tudomány kandidátusa, Archeogenetikai Labor, Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszék

A beszélgetés letölthető inn en.