A hattyú (Csihák György)

"Minden tévelygés mélyén valami rejtett igazság lappang." 

Thierry Amadé

A hattyú

Világhírű írónk, Molnár Ferenc jeles művében – A hattyú - mondja a szépséges hölgynek udvarlója, hogy maradjon, fejedelmien úszva a vízen, mert ha kimegy a partra, akkor a hattyú ügyetlenebb lesz, mint a liba. Ám történetünk egy másik hattyúról szól, amely csillagképként úszva ragyog az égen és esze ágában sincs valami partra mászni. Nevezetesen a kőkorszaki óriások csillagkultuszáról van szó – aminek talán velünk, magyarokkal is lehet valami dolga. Ki tudja?

A napokban adtak ki Németországban egy könyvet, ami erről szól. Andrew Collins: Der Schwan (A hattyú). A denisovaiak titokzatos csillagkultúrájától, a Göbekli Tepén át az egyiptomi magas műveltségig. A kőkorszaki óriások csillagkultúrájáról. Kopp Verlag.

A mű középpontjában áll a kőkorszaki Denisova kőkorszaki titokzatos népe. Amint a szerző bemutatja, úgy tűnik, hogy ezeknek a szibériai Altai-hegységben élt fehér szemű óriásoknak meghatározó szerepük volt az emberi tudat és műveltség alakulásában. Számos emlék, de régészeti lelet is, ami kereken 45 000 éves, bizonyítja, hogy ez a hattyúnép tényleg létezett. Történelem előtti művészeti alkotások is mutatják, hogy a „Hattyú népe” tényleg létezett. Ezen túlmenően, ezek a történelem előtti művészeti alkotások azt is bizonyítják, hogy a denisovaiaknak fejlett társadalmuk volt, ami nehezen illeszthető a kőkorba. Például fejlett öntöző berendezéseket építettek és az ékszerkészítés fejlett technikájával rendelkeztek.

Mindenek előtt pedig, a denisovaiak abszolút nagyszerű tudással rendelkeztek a világegyetemről és a csillagok hosszúidejű mozgásáról. Ezzel kapcsolatban állt egy naptárrendszer, ami az északi ég és a hattyú csillagképpel volt kapcsolatban. Hitük szerint az elhunytak lelke ott lép be a túlvilágba és ahol újjászületnek az égi világban.

Figyelemre méltó, hogy a denisovaiak utódai őseik túlvilágról alkotott képét elvitték az anatóliai Göbekli Tepe-re. A korai kőkorban ez a terület a világ egyik legjelentősebb emberi települése volt. A hattyú csillagkép ott is az emberek gondolkodásának és szellemi életének a meghatározója lehetett.

Krisztus előtt 8500 és 8000 között a denisovaiak öröksége Egyiptomba jutott, ahol ennek egyedülálló virágzása következett. Itt a kozmikus előzmények ősi ismeretét megörökítette a Giseh-i piramisok és más építmények mérete, valamint méretaránya.

Eddig tart a könyv hirdetését szolgáló ismertetője és tegyünk utána néhány adatot, gondolatot és megjegyzést eddigi ismereteink közül. Igaz, az utóbbi időben se szeri, se száma a csodálatos felfedezéseknek, az emberi történelmet átírni akaró csodatörténeteknek: a bibliai történetek sajátos értelmezésének, von Däniken világot behálózó piramisainak, a Gyűrük Urának, a Henry Pottereknek és az újságíróból lett genetikusok történeteinek. Igen ám, de Tróját is egy kereskedő találta meg és az Atlantisz-arvisura-sumer-finnugor-hun harcnak is lettek igen figyelemre méltó következményei. És a világ nem állt meg ettől, viszont a Föld naponta fordul egyet – és eközben például a mayákról kiderült, hogy tudtak – szóval: hirtelen megtanultak! - írni. Én is merészelek a hattyú nép történetéhez, csak felsorolásszerűen néhány tényt idézni és leszek bátor végül néhány dolgot következtetni. Ettől még, persze, nem leszek egy Homérosz, se Heinrich Schliemann, de talán egyszer ebből is kikerekedik valami hasznos a magyar történelemtudat számára. Ki tudja? Lássuk csak…

László Gyula arról elmélkedik „Őstörténetünk” (Tankönyvkiadó, Budapest 1981, 104. oldal) könyvében „Más megoldás is elképzelhető” című fejezetében, hogy „más megoldás is elképzelhető”.

A történelmi magyar alkotmány írott formájában, ami megtalálható latin nyelven, úgy 1008-tól 1844-ig a Corpus Juris Hungarici (Magyar Törvénytár) lapjain, megörökítette a magyar királyokat Rex Hungarorum néven. Pontos fordítása: Hunország (vagy Hunok Országának) királya – csak tudták, hogy kik ők. Az országot képviselő koronánk neve ugyanott Sacra Regni Hungarici Corona – Hunország Megszentelt Országkoronája. A 19. század elejéig a magyar iskolákban azt tanították, hogy szkíták vagyunk – tehát nemzettudatunk öröksége, hogy hunok is, meg szkíták is vagyunk. Ez csak úgy lehet, hogy a népet, vagy birodalmat bárhogy is hívták, népünk valamely része biztosan tagja volt annak a közösségnek. Se a Corpus Jurisban, se a korabeli latin nyelvű irodalomban a „magyar” szó létezését még senki nem bizonyította.

A szkíták egyik központját az Altai hegységben és környékén gyanítják, a történetírás atyjának állítása szerint a királyi szkíták szállása a nagy hegyen túl, a Maris folyó mentén található. A Marisba ömlik a Tissos. A hunok egyik központja a Sárga folyó nagy kanyarjában, Ordosz vidékén volt. A hunok egyik királyának tartott Atila vezéri sátra pedig a Kárpát-medencében állt. II. Sylveszter pápa III. Ottó császárhoz írt levelében Sztephanoszt (Szent István) mint a szkíták vitéz királyát említi. Werbőczi Hármaskönyvében áll, hogy a „székelyek, ahogyan a szkítákat ma nevezik”. Az ötfokú magyar zenei anyanyelvnek ma csak Belső-Ázsiában van valódi párhuzama.

A genetikusok szerint, a legrégibb európai haplotípus ma a Kárpát-medencében található a legnagyobb arányban, a magyar lakósságban. Ennek a haplotípusnak az előzménye megtalálható valamely Urál vidéki népben és ez átment Amerikába is. Női ágon mai génjeink egyik őse a Bajkál-tó vidékéről Közép-Ázsiába került és onnan a Kárpát-medencébe. Hideo Matsumoto marker gén vizsgálata igazolja írott történetük, a Koidzsiki állítását, amely szerint a mai japán nép elődje az ott leírt úton jött a Bajkál-tó vidékéről.

A genetikusok szerint, női ágon, vérrokonok vagyunk a kínaiakkal, úgy kettő százalékban. A kínai történetírás atyja szerint a mai Kína első császárai hunok voltak. A híres sanszi agyagkatonák Henkey szerint mintegy nyolcvan százalékban hunok. A kínai régészek megállapították, hogy a katonákkal együtt eltemetett császár sírja egy piramis, a temetés számos részletében pont úgy történt, mint Egyiptomban. Az agyagkatonák lova ugyanaz a típus, mint a honfoglaló Árpád népéé a Kárpát-medencében. Ennek a lónak pontos mása ott áll Bambergben a dómban, a „bambergi lovas”-é, akit Sztephanosznak tartanak. Az agyagkatonák lova és harci szekere tele van palmettás dísszel. A régészek Árpád honfoglalóit a palmetták népnek nevezi.

A szfinksz név görög, tehát annak a neve valami más volt. A mostani, ottani arabok Abul Hun-nak, tehát hun atyának nevezik. Hosszú szakállát letörték – most a British Múzeumban őrzik.

J. H. Breasted (az egyik legjelentősebb Egyiptom szakértő) szerint nem vakmerőség az avarokat a hikszoszokkal kapcsolatba hozni. A Hikszoszok és a hettiták Egyiptommal sokat harcoltak, fő tartózkodási helyüket valahol Anatóliában gyanítják. Nem tudják, hogy a hatti nyelv – amiről szintén nem sokat tudnak - az övéké volt-e, de sokan hasonlítják a magyarhoz. A genetikusok szerint van vérkapcsolatunk ehhez a néphez. Az avarok is biztosan tagjai voltak ennek vagy annak a hun, vagy szkíta birodalomnak.

Anatóliához más vonalon is kapcsolódunk. A Kárpát-medencében élt kelták egy része előzőleg, egy ideig biztosan ott lakott. Catal Höyük hatalmas kőfalára, kőbe vésve áll egy óriási méretű – feltehetőleg fejedelmi személy – a fején tollkoronával. Pont ilyen tollkoronát visel Nimród szkíta ősapánk egy stéle (kőtábla) bizonysága szerint Nimród városában (Folyamköz), a Kr. előtti 2000 táján. Tollkoronát viselnek a maja és az inka vezérek, a gigantikus ábrák Peruban, amelyek régebbiek, mint a híres Nazca-vonalak, és a több mint negyvenezer éves sziklára festett kép Ausztráliában, az eboridzsinek titkos barlangjában.

Szellemeskedett az MTA lapjában egy kandidátusi cím várományosa az egyik akadémikus írásában szereplő kép bizonyságtételével. A kép pedig ott van Tlaxkalában, ahol a maja vezérek szövetséget kötöttek Kr. u. úgy 400 táján. A vezérek fején tollkorona, és olyan zászlókkal jönnek, mint Árpád honfoglaló vezérei a Thuróczy krónikában – 1488-ban. Az egyik maja vezér zászlaja piros-és fehér vízszintesen csíkozott. A maják honfoglalás történetében szerepel a piros, fehér és zöld színű ketzal madár – ezért lett az állam színe is ez a három. A ketzal az egyetlen madár, amely a fogságban elpusztul – a szabadság csodálatos szimbóluma.

Van a Kárpát-medencében is kőbe faragott Jézus-kép tollkoronával, népművészeti alkotáson nap tollkoronával, magyar címerpajzs, amin a korona helyén tollkorona van. Van a Képes Krónikában, „Az Úr ezerháromszázötvennyolcadik évében…” István vezér (Sztephanosz), a Koppány lefejezése című képen tollkoronával.

Az itt idézett valamennyi tollkoronán a tollak egyformán fölfelé állnak.

Az a nép, amely ma a Kárpát-medencében él és magát magyarnak nevezi, egész biztosan itt őshonos, itt vált ezzé a néppé és a nemzet itt alakult azzá, aminek történelmi alkotmánya állítja, nyelve is itt lett azzá, ahogyan ma mondja és írja „hazám”, vagy „édes anyám”. És biztosan nem az az ember, amelyik az európai legrégibb haplotípust hozta délkeleti irányból, úgy 40-35’000 éve. Ám az emberel és történetével legalább olyan sokágú, sokszínű és sok gyökerű, mint az imént fölvázolt valóságos és minden részletében bőven bizonyított -  kapcsolatunk.

Az itt hivatkozott bizonyítékok forrásait megtalálhatja az, akit érdekel a tisztességes nemzeti történelmi irodalom - az interneten is (Acta Historica Hungarica Turiciensia).

Zürich/Budapest, 2019. augusztus – azaz újkenyér (nyárutó) hava 5.

Csihák György