Trianonról – tárgyilagosan (Csihák György)

Trianon két francia királyi palota, a versaillesi parkban, Prizstól 15 kilóméterre. Épült 1678-1688-ban. Falai közt, ágyain háborúk, államok, népek történetét alakították. A mienkét is.
Az első nagy háború után itt írták alá a “Trianoni Békeszerződés”-t. A mienkét is. Vannak történelemkönyvek, amelyek az emberiség történetét úgy írják le, mint háborúk és békekötések sorát. A háborúk mind borzalmasak, a békekötések - majdnem mind egyformák. Az emberiség írásos emlékezetében, az asszírokkal jelent meg mint új dolog, a legyőzöttek tömeges legyilkolása, lakhelyükről való tömeges elhurcolása, a koncentrációs tábor, a hadifoglyok eleven megnyúzása. Azóta ez a történelemben gyakorta megesik és jellemez számos “békekötést”. A mienkét is. Ormos Mária történész szerint – aki a magyar bolsevista párt legutolsó politikai bizottságának tagja volt – Trianont az 1919-es magyar “Tanácsköztársaság” miatt kaptuk (Pádovától Trianonig. Budapest, 1983. 204 és 210. oldal).
Az első világháborút lezáró “Trianoni Békeszerződés”-t a magyar küldöttek 1920. június 4-én írták alá a trianoni kis palotában. Mint törvényt, az 1920. évi XXXIII. tc.-t a Magyar Királyságban 1920. november 13-án a Magyar Nemzetgyűlés becikkelyezte és 1921. július 26-án életbelépett. Ennek értelmében 232´448 km² területet és vele 13´271´370 magyar lakost, megkérdezésük nélkül, a szomszédságunkban, többségében akkor alakított államokhoz csatolták. Az egyes országok részesedése a hadizsákmányból a következő:
 

   
Az elcsatolt területeken, a mintegy 13 millió lakosból legalább 4 millió magyar nemzetiségű volt, de senkit nem kérdeztek, hogy hová kíván tartozni. Egyedül Sopron térségében engedélyezték a nép megkérdezését, ahol a főleg német ajkú lakósság többsége Magyarország mellett szavazott. Áltörténészek itt is, ott is hazudják, hogy a szavazásnál csalás történt. Teszik ezt annak ellenére, hogy a népszavazás nemzetközi ellenőrzés mellett történt és eredményét akkor valamennyi érdekelt fél elismerte. Hovatartozásáról szavazhatott a későbbiekben még ebben a térségben néhány, főleg horvátok által lakott falú - mind a maradás mellett döntött. 
A két békeparancs (1920 és 1947) végrehajtása után, a « kedvezményezettek » étvágya tovább nőtt: elüldöztek, kitelepítettek, legyilkoltak több mint kétmillió, általuk magyarnak meghatározott embert. Ebben a büntényben osztozik mindegyik „békecsináló” és mindegyik megszálló – ha nemis egyenlő arányban. 
A tettesek büntényüket megismételték a második nagy háború után. Tetézték továbbá azzal, hogy “Pozsony természetes növekedéséhez” a Dunán innen elvettek tőlünk újabb 62 km2 területet. 
Így büntettek tehát minket, akiknek a két világháború kirobbantásához semmi közünk. Az első esetben – az 1849-től 1867-ig tartó idegen diktatúra után – a külügyek és a hadügyek vonatkozásában nemzeti önrendelkezésünk továbbra is erősen korlátozott volt. A második esetben pedig, egy minden tekintetben megnyomorított, számottevő katonai erő nélküli ország volt a miénk. Tegyük hozzá, hogy mi a kényszerhelyzetben se a megszállóink ellen, hanem a bolsevizmus ellen léptünk harcba. Akik viszont bennünket ismét térdrekényszerítettek, megaláztak, kifosztottak, azok (Ausztria kivételével) a második világháború győztes hatalmai, a bolsevisták szövetségesei. A Canterbury érsek megáldotta azt a kardot, amit az angol királynő Sztálin marsallnak ajándékozott. 
Egész biztosan nincs olyan józanul gondolkodó és érző magyar ember, akinek mindez ne fájna. Nem önmagában az elcsatolás. Volt már ilyen, lesz még ilyen, és ezen tényleg lehet változtatni. Hanem mindaz, ami ekörűl és ezután történt és történik, kivétel nélkül, valamennyi érintett területen. Az ma már hiteles történelem, hogy ezekkel a bennünket megrabló népekkel a magyarság, a biztosan jóval több, mit ezeregyszáz éves kárpát-medencei történelmében mindég lovagiasan viselkedett, ezek a népek, amióta tehetik úgy bánnak velünk, ahogyan biztosan nem érdemeljük. Befogadtuk őket, Megszentelt Koronánk népei lettek. Hazát adtunk nekik Európa legrégíbb jogállamában. Védtük őket nemcsak ellenségeink, de saját vérengző uraik ellen is, akik elől hozzánk menekültek. Amit ellenünk fölhoznak, az mindehhez képest semmiség. Mi nem telepítettünk ki százezreket, szalagfürésszel nem fűrészeltünk ketté senkit, nem kergettünk minden jogtól és vagyontól megfosztva embereket a világba. Nem. Amit felhánytorgatnak nekünk, attól jószerével mi is szenvedtünk, biztosan többet is mint ők, azoktól, akik akkor bennünket is, őket is gyötörtek. Egyszer felelni fognak ezért, akár hiszik, hogy van Isten, akár nem. 
Itt jegyzem meg, hogy mindezek után, a magyarság körében, ezekkel a népekkel szembeni gyűlöletet sehol soha nem tapasztaltam. Ám idézzünk fel kárpát-medencei közös történelmünkből néhány idevágó példát és tegyük fel a kérdést: akik ma bennünket ma oly fennhéjjázón leckéztetnek, ugyan miben mutatnak ma nekünk példát?
Nálunk jogszerint a magyar nemzet minden része Megszentelt Koronánk egyenjogú tagja. A mi jogrendszerünk kisebbséget soha nem ismert, csak a magyar nemzet egyes részeit, ezek a nemzetiségek. Ìgy van magyar, cigány, oláh, szász, szerb, tót, zsidó, stb. tagja a Megszentelt Koronánknak, és ez így együtt a magyar nemzet. Például az oláhok felett első fokon saját boérjaik ítélkeztek. A magyar király önmagát nevezte meg a zsidók legfőbb bírájául. Ilyen jogokat hiába keresnénk Európa újkori történelmében. Vagy gondoljunk Mikszáth Kálmán híres regényére "A fekete város"-ra. Lőcse városának német polgárai, akik Magyarországon a magukkal hozott jogrendjük szerint élhettek, lefejeztették - hangsúlyozzuk: minden következmény nélkül! - 1699-ben az alispánt, azt a magyar főnemest, aki a vármegyében a magyar királyt képviselte. Megtehette a város, mert a Magyar Királyság a betelepülő idegeneknek ilyen jogokat adott és biztosított. Azt máig senki nem számolta össze, hogy Habsburg királyaink Ferenc Józsefig mennyi magyart gyilkoltattak le az idegenből idehozott katonáikkal? Példaként említsük meg, hogy Habsburg Mária Terézia, magyar királynő, 1764. január 7-én ágyúval, fegyverekkel lemészároltatott mintegy 400, az alkotmányos jogairól tárgyaló fegyvertelen székelyt Madéfalván. Ki tudna arra példát, hogy mi, valami ilyent tettünk volna saját nemzetiségeinkkel? 
Nem foglalkozom a trianoni bűntény részleteivel – ennek bő irodalma van. Az minden esetre megállapítható, hogy az újkori Európa írásos emlékezetében nem található még egy, akárcsak hasonlítható eset. Ezért nem csodálkozunk azon, hogy a bűnösök tettükről hallgatnak, vagy hazudoznak, az áldozat pedig azóta is siránkozik. Sőt, azóta már “hivatásos siránkozóink” is vannak. 
Egyik előadásom alkalmával valaki elmondta, hogy nemrégiben egy előadáson azt hallotta, hogy “eljött az ideje Trianon reviziójának” és kérdezi erről az én véleményem. Egy másik előadásomon valaki megkérdezte ezzel összefüggésben, hogy van-e innen kiút? Van – válaszoltam – akár hiszik hogy van Isten, akár nem. 
Mivel engem közgazdászként is és történészként is csak az ellenőrzött valóságos adat érdekel – hinni csak a templomba járok – ezért elhatároztam, a vonatkozó tények összegyűjtését. 

Történelem 

Jelenünk a múltunk következménye, jövőnk pedig nagyban függ attól, hogy multunk ismeretében mennyire tudjuk a jelen folyamatait megérteni és a múlt tapasztalatai alapján úgy befolyásolni, hogy abból a kivánatos jövő alakuljon. Ìgy függ össze a két tudomány: a közgazdaságtan és a történelemtudomány. 
Trianon jobb megértéséhez induljunk ki a történelemből: elsősorban saját történelmünkből, másodsorban a mai szomszéd államok történelméből. Nézzük csak azt röviden, ami a folyamat végén álló eredményhez vezet. 

Határ 

Ma a határ nekünk sorompót jelent és egy csomó goromba embert, akik önfeledten turkálnak testünkben, iratainkban, magánéletünkben és csomagjainkban. Budapest és Kispest határán van a határ út. Gyermekkoromban ott még állt a vámhivatal épülete. A villamosra felszálltak a vámosok és átvizsgálták a Budapest belterületére igyekvő kofák csomagjait. A nyilas hatalomátvétel után egyenruhás “testvérek” is fölszálltak és izgatottan keresgéltek. Nem volt ez mindég így. 
Amit ma határként tisztelünk, Mária Terézia korában jött komolyabban „divatba“. Nem volt szöges drót meg aknazár, de a sok békekötés alkalmával vonalakat húztak Európában és azt határnak nevezték. A vonal két oldalán más és más hatalmi világ volt, de ritkán vitték túlzásba. Az útvonalon rendszeresen közlekedő póstakocsi például megállt a határnál. A dolognak leginkább az őseredeti jellege erősödött: ki hová fizet adót és ki kinek kell a katonája legyen. Például az angol király a továbbiakban fizetett némely uralkodónak azért, hogy embert kapott a területéről, akiket a tengerpartra szállított. Ott angol hajóra tették, valamely angol gyarmaton kiengedték és angol katonai ruhába öltöztették. Szegény ember nem tehetett mást, mint harcolt az angol érdekekért – máskülömben megölték, esetleg meg is ették a helybeliek. 
Miként az emberi műveltség legtöbb ésszerű szervezeti megjelenési formája, így a határ is a lovasműveltségű népek találmánya. Nem ezek a népek tehetnek találmányuk eldurvulásáról. Nagyállat tartók voltak, a nagy állat könnyedén és hamar bejár nagy területet. Ha elkalandoz, könnyen kárt okoz, esetleg a szomszédban, ami a szomszédok között hamar halálos gyűlölködést eredményezhet. Ezért kitalálták a gyepűt. A gyepű két birtok közötti senkiföldje, amit műveletlenül hagynak. Ahol van elég föld, ott a gyepű, ebben a szerepében igen jól bevált. 
Amikor Árpád lovasműveltségű honvisszafoglalói, Európa földjén, azon a területen ahol most is állnak, legrégibb egységes majd keresztény államunkat létrehozták, országunkat széles gyepűvel vették körül. A “határ” soha nem húzódott, mondjuk a Kárpátok gerincén. Az ő gondolatmenetük szerint az értelmetlen lett volna, hatalmi helyzetükben meg sem engedték, hogy valaki odáig merészkedjen. 

Magyar gyepű 

A gyepű tehát a szomszédok közötti lehetséges ellenségeskedés megelőzésére szolgáló terület. Nagyobb birodalmak esetén ez a terület nem lakatlan. Ilyen helyzetben a gyepű azt a célt is szolgálja, hogy lelassítsa, megnehezítse ellenséges hadak mozgását. Az ilyen gyepű mélységben tagolt, jól kiépített védelmi rendszer is. Területére a lovasnépek történelmi szokásainak megfelelően – csatlakozott népeket telepítettek. Ezek egy része szolgaként, megélhetőségük biztosítása mellett, víztárolókat, gátakat, erősségeket stb. építettek. Gondoskodtak ezen műtárgyak működőképességéről, ellátásáról. Ellenség közeledtével működésbe hozták: például elárasztottak területeket vízzel. Az odatelepített segédnép másik része kiváló harcos segédnép volt. Ezek figyelték, majd követték és nyugtalanították a betörő ellenséget. Így jöttek létre a néhol máig fönnálló –őr, -lövő stb. nevű települések messze, a Kárpát-medencén kívül is. Vizsgáljuk ezt a magyar gyepűt egyenként, a területén később
kialakult államok rendjében, elsősorban a korabali, néhol egymásnak is ellentmondó írott források alapján. 
Kárpát-medence Az európai népek és műveltség egyik bölcsője. A legrégibb európai gén (EU19) ma itt található a legnagyobb arányban: 60 %. A Homo Sapiens Sapiens első betelepülői hozták dél-kelet irányból, úgy 40-35 ezer éve. Főleg angol és részben francia szakemberek szerint, innen indult az európai földművelés és ipar. Ebben fő szerepe lehet legnagyobb folyójának a Dunának. A szárazföldek belsejében az első, fontos útvonal mindenütt a folyó volt. Európában a Volga, a Don, a Duna, a Po, a Loire, a Rajna és a többi és a többi. 
A Dunát a folyamköziek Ister-nek, a görögök Istros-nak nevezték. A fáraók sírjaiban erdélyi aranyat is találnak. A Kárpát-medence Európa legrégibb obszidián- és só-lelőhelye. Az új világ fölfedezéséig innen származott Európa aranyának és ezüstjének 80-90 %-a, a legutóbbi időig szinte minden igazán jó mezőgazdasági termék: állat, gabona, gyümölcs stb. 

Ausztria 

Gyepűterület a Bizánci és a Német-Római Birodalom között. Írott forrásban először Kr. után 1100 körül szerepel egy birtokadományozási iraton, valami bizonytalan területen: “osterichi” (österreich = keleti terület). Része a szkíta-hun birodalomnak, majd avar birtok, északon legalább az Enns folyóig. Területén számos hun, avar és székely település máig fennmaradt Passauig és Triesztig. A 907-es pozsonyi hadi diadalunk után Árpád lovasai Ennsburg-ig űzték a birodalmi hadakat – valahol ott lehetett akkor a magyar gyepű nyugati széle. 
Melk (Bécstől 60 km-re nyugatra) egyik terén áll egy kőtábla, rajta a város főbb történelmi adataival, közte: 975 Grenzburg der Ungarn (magyar határvár). Az 1385-ös térképen mint Habsburg birtok szerepel, nagyjából a mai Alsóausztria, Stájerország, Karintia, valamint Tirol nagy része – a mai Ausztria mintegy fele. 
Mariazell katedrálisát a mi I. (nagy) Lajos királyunk (1342-1382) építtette, egy török feletti győzelme emlékére. Mindszenty, a bujdosó magyar bíboros azért temette ide magát, mert magyar földben akart megpihenni – amíg Magyarország fel nem szabadul. 
Noha könyvtárnyi irodalma van, tisztességesen megindokolni még senki nem tudta: miért kapott Ausztria is belőlünk egy darabot? Ezúttal nem kívánok a dologban állást foglalni, de vannak történészek, akik Ausztriát, megint mások a Habsburgokat okolják az első nagy háború kirobbantásáért. Minden esetre tény, hogy mindkét háborúban azonos oldalon harcoltunk, mindketten együtt veszítettünk, minket soha nem látott módon, Európa történelmében egyedülálló módon tönkretettek – Ausztria mindmáig gyarapodik, sőt: főleg Közép-Európa, első helyen Magyarország terhére. Az is tény, hogy a második világháborúban, minket a németek nyomorgattak, kényszerítettek – Ausztria emelt karral ünnepelte nagy szülötte bevonulását és az egyesülést. 

Cseh-Szlovákország 

Alakult egy darabka Csehországból, Lengyelországból és Bajorországból, valamint az egész Morvaországból. Trianonban megkapta a mai Szlovákiát és a mai Kárpát-Ukrajnát. Ez utóbbit elvették “tőlük” a szovjetek a második világháború után. 
Árpád apánk tyumenjei elfoglalták egész Moráviát és a gyepűt kiterjesztették a Prágai medencéig, ahol ma Tabor városa áll. Prága a Habsburgok kedvelt városa volt. “Hű cseheink” szépen gyarapodtak. Mária Terézia idejére déli határuk a Kárpátok gerincén véglegesült. Az 1867-ben alakult „Osztrák-Magyar Monarchia“ ipara 60 %-ban cseh területen volt. 
A második nagy háború alatt hivatalos cseh delegáció kérte Hitlertől, hogy lehessenek német protektorátus – lettek is. Szlovákiában, ami 1938-tól autonóm államként működött, az államfő, Jozef Tiso, gárdistáival nyíltan nemzeti szocialista államot hozott létre és a zsidókat likvidálta. A magyar belügyminisztérium adatai szerint, akkor több mint negyvenezer szlovákiai zsidó ember menekült hozzánk.
A “fordulat” után, az akkori csehszlovák államfő Vaclav Havel figylemeztette a tótokat, hogy a trianoni szerződést a magyarok Csehszlovákiával kötötték – nem velük! A “tót” népnévnek a magyarok körében lekicsinylő jelentése soha nem volt (például Mikszáth Kálmán: “A tót atyafiak.” Az atyafi testvért jelent. Mikor nevezték a tótok mostanában a magyarokat testvérüknek?) 
Jegyezzük meg, hogy a Kárpát-medencében Árpád honvisszafoglalása idején nagyobb szláv népesség, pláne államféleség biztosan nem volt. Legfeljebb az avar gyepűn lehettek. 

Lengyelország 

Krakko körül alakult szarmata-kun-avar népességű királyság, nagyjából a Kr. utáni ezer táján, majd elszlávosodott. Legszebb éveit Báthory István erdélyi fejedelem lengyelhoni királysága idején élte (1575-1586). Bizonyítéka mindmáig a krakkói királyi vár, a Wawel minden szobája. Sokat harcolt minden irányban és szépen gyarapodott is – minden irányban. Mára igazi közép-európai nagyhatalom. Az 1945 augusztusában kötött egyezmény értelmében 179´740 km2 területet átadott a Szovjetuniónak. Viszont megkapta a korábbi Danzing Szabad Államot (1893 km2), valamint 100´943 km2 korábbi német területet.
Az ukránokat-oroszokat, mint jó szomszédot – gyűlölik. A németekkel kutya-macska barátságban élnek. A második nagy háborúban tisztán lengyel Waffen SS alakulatok is harcoltak. Amikor a két szomszéd megfojtotta őket (1939), akkor hazánk – a mindkét irányból ránk nehezedő nagy nyomás ellenére! – befogadott mintegy 120-130 ezer lengyel menekültet, elsősorban katonát. Ezzel lehetővé tettük, hogy komolynak számító lengyel katonai erő kerüljön a szövetségesek oldalára. Miután ezen személyek többsége nyugatra való vonulását nemcsak megengedtük, de segítettük is, a Londonban székelő lengyel emigráns kormány nagy segítséget kapott, s így Lengyelország a második világháborút is mint győztes hatalom fejezhette be. Természetesen megtarthatta a tőlünk rabolt területet.
Főleg a lengyel, de a magyar oldalon is sokan emlékeznek valami lengyel-magyar fegyverbarátságra – ami szép dolog. Mi magyarok, tényleg sokat segítettünk lengyel testvéreinknek, népanyagunkban is sok a közös. Arról viszont senki sem tud semmit, hogy a lengyel, mint nagy nép, történelme során minket bárhogyan segített volna. 

Ukrajna 

A Kr. utáni 9. században, a vikingek által szervezett kijevi fejedelemség elszlávosodott állama. A Magyar Királysággal évszázadokon át baráti kapcsolatokat ápolt. Szerepe lehetett ennek abban, hogy midőn Árpád hada a Kárpát-medence felé vonult, a vezér éppen özvegy volt. Feleségül vett egy kijevi hercegnőt, ebből a házasságból származott Zolta, kinek ágán virágoztak tovább a család sarjai.
Ukrajna soha sem volt közvetlenül határos a Magyar Királysággal. Közöttünk volt Ladoméria és Halics – ez utóbbi később Gácsország néven, délebbre pedig Moldva – Kumánia illetve Tatárország részeként. Ezek a területek évszázadokig élvezték a Magyar Királyság védelmét, mint “igényterületek” és részei Magyarország Megszentelt Koronája területének. A mi Gácsországunkat Mária Terézia csatolta birtokaihoz, az “örökös tartományok”-hoz, Galicia néven 1772-ben.

Románia 

Eredetileg Havas-alföld és Moldva – Cumania részeként. A magát “román”-nak nevező népesség az Adria vidékéről pásztorként vándorolt erre a területre, ahol keveredett bolgár és szláv, valamint régi és új bizánci származású, kevert etnikumú népességgel. A várnai csatáig (1444) szintén magyar igényterület, a magyar király által kinevezett vezetők alatt. A Fekete-tenger neve hosszú időn át Magyar-tenger volt, ahol az avarok idején is csak az ő engedélyükkel lehetett hajózni. 
A Kárpátok övezte területre az oláhok, mint állataikat békésen terelő pásztorok kerültek a lakatlan hegyekre. Ennek első hiteles oklevéli említése 1202 és 1209 közötti időre tehető. A román állam egységes királysággá 1859-ben, majd 1861-ben alakult, közös kormánya 1862-ben lett. 
A magyarban az oláh népnév pásztort jelent, biztosan nem valami leértékelő megnevezés, tehát ma is használható. Máig használatos családi név is. A legmagasabb magyar állami és egyházi hivatalok viselői, főrendi-házi tagok között is előfordul. Biztosan megváltoztatták volna, ha szégyelniök kellett volna.
A második világháború alatt az ország igazi uralkodója Antonescu és vasgárdája volt. Romániából gyakorlatilag teljesen eltüntették a zsidókat. Mindkét háború végére a győztesek oldalára kerültek.

Szerb-Horvát-Szlovén Állam (a Trianoni Szerződésben) 

Az írott források tanúsága szerint, az illir-trák őslakos Adria-mente (Dalmácia) Árpád honfoglalása előtt már avar birtok volt. Kadocsa és Zoárd Árpádi parancsra bevonult oda és birtokba vette ezt a területet Durazzo (Durasul – Dures) és Filippopolis vonaláig. A többi balkáni terület eddig a vonalig, a Várnai csata idejéig, már a Levente-hadtest honfoglaló harca eredményeként a miénk volt és maradt is, amíg a török fokozatosan el nem vette.
A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1918-ban alakult, 1929-ben a hivatalos neve Jugoszlávia lett. Szintén a két világháború győztes hatalma – noha utóbb a kommunisták hatalma alá került, nem utolsó sorban Nagy Péter orosz cár álma megvalósulásaként: az oroszok igyekeztek kijáratot találni a “meleg tengerek” felé.
Jegyezzük meg, hogy a szlovák nemzeti értelmiség magyar pénzen, magyar iskolákban nőtt fel. A román és a szerb nyelvű első irodalmi termékek, az első ortodox biblia magyar nyomdában, magyar pénzen készült. 
Említésre méltó az is, hogy míg a két világháború között nálunk a nyilasok – amíg urai voltunk saját helyzetünknek – börtönben ültek. Ezzel szemben Szerbiában a csetnikek, Horvátországban az ustasák az államhatalmat gyakorolták.
Tárgyunk szempontjából a királyság három része külön érdemel nagyobb figyelmet.m

A. Horvátország 

A horvátok eleit Heraklios császár (575-641) telepítette ide az Észak-keleti Kárpátok előteréből (tehát nem a medencéből!), akik avar vezetőkkel érkeztek (hiszen avar területről jöttek). A tengermente (Dalmácia) a 7. században egyesült Horvátországgal Croatia néven. Kihalt a horvát uralkodó ház 1091-ben, s akkor a horvátok a mi Szent László királyunk védelmét kérték, majd 1102-ben a mi Kálmán királyunkat királyukká választották. Velence is lemondott “örökre” a partvidékről I. (nagy) Lajos királyunk (1358) idején. A magyar királyt a bán képviselte. Az ország népe a Magyar Királyságban különleges jogokkal és jussal élt.
Dalmáciát I. Ferenc a campoformioi békében (1797) a magyar király jogán kapta vissza, de magyar királyi esküjét megszegve, a területet családi birtokához, az “örökös tartomány”-okhoz csatolta. Az osztrák utazási irodák máig, mint “ősi osztrák tengerpart”-ot hirdetik. Mária Terézia csak Fiumét csatolta vissza hozzánk 1779-ben. Sorsuk Tito Jugoszláviájába vitte őket, ahonnan csak nemrég szabadultak.
Számomra meglepő tapasztalat volt, hogy a dalmátoknak van egy ősi mondájuk, ami szinte szó szerint egyezik a székelyek “Kőmíves Kelemenné” c. balladájával. Az én Csihák családnevemet is először dalmátként igazolták. Utóbb bizonyították, hogy cseh, majd román. Azonos nevű ősömnek adott székely nemeséget Bethlen Gábor (Székely Oklevéltár). Bobula Ida és Cyrill Gad (Oxford University Press 1924) szerint szumir szó, és végül székely rokonaim szerint is, nevem jelentése: csalán. (“Csihán királyfi”. Kriza János gyűjtése. Debrecen környékén: Csóhány, Csollán stb.) Igen ösi dolog lehet. 

B. Szlovénia 

Nagyjából a mai területén Alsó- és Felső-Sclavonia volt és a horvátországi bántól függött. Szintén a Megszentelt Korona területe 1083-tól. Lakói a tisztázatlan eredetű vendek is, akiknek mai nyelve biztosan szláv. 

C. Szerbia 

Valahol a Balkán közepén volt az ó-korban Rascia. Lakói a rácok a mi emlékezetünkben. A rómaiak telepítettek erre a vidékre népeket, akiket a maguk nyelvén szolgáknak, servus-oknak neveztek. A történelemben igen jó katonáknak bizonyultak. Az előre nyomuló törökök elől egyre északabbra szorultak. Igy kerültek mai hazájukba és nyertek befogadást a Magyar Királyság területére. Ma is szép számmal élnek – miként a horvátok is – a mai magyar állam területén is. 

Olaszország 

A 19. század végén alakult egységes királysággá. Az egyesüléséhez vezető harcokban Garibaldi oldalán számos magyar katona, 1848-as magyar honvéd vitézkedett. Mivel ez a háború jórészt a Habsburgok ellen folyt, természetesen ellenük voltak az első nagy háborúban is. A másodikban már Ausztriával egy oldalon harcoltak – de azért a tölünk rablott holmit mindkettő megtarthatta. 

Körülmények

A gyepű után vizsgáljunk meg néhány körülményt, amelyek Trianonhoz vezettek és amik Trianonból következtek. Nem mind, mert akkor le kellene írni szinte az egész történelmünket. Csak kiemelek négy tényt, amit fontosnak tartok. 
1. Elveszítettünk egymásután két világháborút. Következményeit tekintve, visszatekintve a mából, megállapíthatjuk, hogy mindkettőt egyedül mi veszítettük el. Az elsőt úgy, hogy befejezésekor honvédségünket senki nem győzte le, katonáink mind idegen területen álltak, országunk területén egyetlen idegen katona sem volt. A hazatérő katonáinkat leszerelték, mire az ellenség még a fővárosunkat is elfoglalta. Az ellenállást a Tanácsköztársaság bolsevista vezetői szervezték – nem csekély eredménnyel. Az idegen katonákat végül a nagyhatalmak kiparancsolták, de vittek amit tudtak, végül megtarthatták hazánk kétharmadát. A románok nagyobb darabot szakítottak ki belőlünk, mint amennyi sajátjuk volt. Körülöttünk létrejött egy sor olyan ország, amely korábban sohasem létezett, ahol az “államalkotó nép” lett az ország legnagyobb kisebbsége. A háború győztes országai lettek, noha kitörésekor nem is léteztek.
2. Királynélküli királyság lettünk. Volt erre már példa, Európa legrégibb írott alkotmánya, a miénk, erről is intézkedett: kormányzót választottunk. Nemrégiben még a római pápa is kijelentette, hogy mi akadályoztuk az utolsó magyar király visszatértét, ami valótlanság, mert azt legyőzőink tették. Odaveszett így országunk kétharmadával a király is. De eltűnt és a ránkszabadított kommunizmussal (senki ne állítsa, hogy ezért is mi vagyunk a felelősek!) kipusztult nemzeti vezető rétegünk. Elenségeink nekünk két adagban a bolsevizmust juttaták, s elpusztították nemzeti alkotmányunkat, kiölik nemzettudatunkat és mára elvették tőlünk maradék vagyonkánkat, s mindezzel a jövőnket is.
Ugyanezt tervezték Trianonban a törökök államával is, de ők fegyverrel megvédték a magukét és szétverve is, ma már ismét komoly tényezőt jelentenek Európában.
A két nagy háborúban ugyan elveszett egész hazánk, de az igazi veszteséget a bolsevista megszállónk hozta: elveszítettük sokezer éves élő kapcsolatunkat a világgal. Ezt a kapcsolatot nem biztosítják a fejformák, a haplotípus, a vércsoport. Ezt a kapcsolatot csak élő emberek tartják. Ezt a kapcsolatrendszert zúzta szét kárpátmedencei történelmünk egyedülálló eseménye: az ország egész területe tartósan idegen megszállás alá került. Árpád népének honfoglalása után röviddel megkezdődött nemzeti vezető rétegünk kicserélése, kiirtása, ami a huszadik század végére befejeződött. Maradt a fejforma és a haplotípus. Ha van istenünk, ezekből még újjászülethetünk – újabb párezer év alatt.
3. Az első nagy háború után, két nagy diktatórikus állam között, mindkettő nagy nyomása elenére, semlegesek maradtunk 1941. június 28-ig. Eddig az időpontig mintegy kétszázezer, elsősorban a szomszédos országokból származó, sokféle nemzetiségű embernek menedéket nyújtottunk. Vegyük hozzá, hogy közvetlenül a trianoni tragédia után – tehát alig 22 éve! – legkevesebb egymillió menekültet kellett a megnyomorított ország befogadjon. Közben – 1929 és 1933 között – megszenvedtük az addigi történelem, talán legsúlyosabb gazdasági válságát – ami után megszületett a Pengő, az akkori világ egyik legszilárdabb valutája. 
4. Nincs Európában még egy nép, amely annyi és oly szép forradalmat hajtott végre, mint a magyar. Háborúban egyedül mi legyőztük a Szovjetunió Vörös Hadseregét 1956-ban, miáltal megindult a kommunizmus összeomlása egész Európában. Az úgynevezett “szocialista tábor-“ban egyedül mi végrehajtottunk egy sikeres gazdasági reformot 1968 január 1-én. Végül forradalmunk társadalmi, befejező része után – jelképesen mondva – mi vittük a kulcsot Berlinbe a Brandenburgi kapuhoz. Kivívtuk az egész világ csodálatát – és mára itt állunk nyomorultul, mindenünkből kifosztva. 

A Trianoni Békeszerződésről 

Amely országnak van írott alkotmánya és abban az országban működnek a demokratikusnak elismert intézmény-rendszerek, abban az országban csak az a törvény, arra az országra csak az kötelező, amit az adott, saját rendszerében elismer. Esetünkben ez mind megtörtént és abban a rendszerben a szerződést alkotmányosan becikkelyeztük, tehát – emiatt! - érvényes.
A nemzetközi jog, ugynezen észjárása szerint, egy éppilyen alkotmányos országgyűlés kizárólagos joga, az általa becikkelyezett jogszabályt érvényteleníteni. Ezzel választ adtunk mindazoknak, akik azon tűnődnek, hogy miként kellene csinálni? A válasz egyszerű: amilyen alkotmányos keretek között becikkelyeztük, éppolyan alkotmányos keretek között érvényteleníthetjük – jogilag! Ilymódon a tényeket megváltoztatni nincs erőnk, de a jogi helyzetet megváltoztathatjuk. Meg kell jegyezni, hogy ebbe az irányba – esetünkben - kizárólag egy helyes út vezet: helyre kell állítani Magyarországon a történelmi jogfolytonosságot. Ennek is csak egy helyes útja van: ismét a történelmi alkotmányunk kell érvényesüljön. Óvni kell mindenkit minden más megoldástól – már ebből a szempontból is! Ha valaki új alkotmányt akar nekünk írni, vegye észbe: fölöttébb kétséges, hogy a nemzetek közössége elismeri-e egy új alkotmány visszamenőleges hatályát? Tehát egy új alkotmány segítségével nem biztos, hogy érvényteleníthetjük saját korábbi alkotmányos döntésünket. Ezzel nagyon kell vigyázzon mindenki, aki szívesen írna nekünk megint valami alkotmányfélét. Még a jogunkat is elveszíthetjük arra, ami történelmileg a miénk. A mostani magyar országgyűlések is alkotmány-ellenesen működnek, hiszen tevékenységük nem a magyar történelmi jogfolytonosságon, hanem a bolsevisták új alkotmányán alapul (1946. évi első törvény), amit magyar soha el nem fogadott, következésképpen nincs se alkotmány teremtő, se alkotmány módosító erejük.
A tényhelyzet megváltoztatásához szükséges erőnk csak akkor lenne, ha lennének hozzá szövetségeseink, akik érdeke azonos a mienkével. Akik ebből a szempontból számításba jöhetnének, azok mind a rablókat segítették, tehát rájuk számítani kétséges vállalkozás lenne. Azt hazudták nekünk, hogy majd megoldja ezt a bajunkat az európai egység előrehaladása – a mai embereknek a valóságot leírni felesleges.
Más kérdés, tehát, a jog. Jelenleg nincs módunk az alkotmányjogi rendezésre, mert államunk ma alkotmányjogi hiátusban él. Nincs közjogilag érvényes alkotmányunk, tehát egy valamilyen érvénytelenítő határozatnak nem lenne még saját, belső alkotmányos ereje se.
A több mint ezer éves történelmi alkotmányunkat, külső katonai erőre támaszkodva érvénytelennek nyilvánították, s helyette a bolsevisták új alkotmányt írtak, s ez van máig ránkkényszerítve (a Magyar Köztársaság Alkotmánya, 1946). Mivel a magyart soha senki nem kérdezte, hogy akarja-e a régi alkotmány kiiktatását és az új alkotmányt? – ezért közjogilag mindkét lépés érvénytelen. Államunkat egy jogilag érvénytelen „alkotmány“ szerint vezetik, következésképpen a trianoni szerződés alkotmányos megszüntetéséhez – egyenlőre - nincs mód. Ellenségeink tehát ügyesek. De nem eléggé. Tiszteletre méltó és bölcs eleink – nem tudom, hogy erre az esetre gondoltak-e ? - de történelmileg olyan rendet alkottak, ami a mai helyzetünkben is segít. A trianoni szerződést úgy ratifikálták, hogy az, már beiktatása percétől kezdve – jogilag ! – érvénytelen. Tehát, nem szükséges érvényteleníteni – jogilag. Elég lenne a magyar közjogi rendezés (tehát : helyreállítani a történelmi jogfolytonosságunkat), miáltal a trianoni szerződés önmagától érvényét veszítené – miután közjogi értelemben érvényes soha nem volt. Miről van szó ?
A trianoni szerződés több újkeletű kiadása volt a kezemben – mind hamisítvány. Mindenek előtt azért, mert nem teljes. Amikor 1999-ben a magyar történelmi iskolánk tárgya „Az első világháború és magyar történelmi következményei (1914-1921)“ volt, egyik védnökünk az akkori külügyminiszter helyettese volt. Levélben kértük, hogy adjon 200 példányt a trianoni szerződésből. Ennyi vendégre számítunk, elsősorban fiatal emberre, főleg a szomszédos országokból. Tudják meg az igazságot, ne csak a meséket. A miniszter helyettese nevében egy főosztályvezető visszaírta, hogy „...a Trianoni Békeszerződés szövege egyetlen magyarnyelvű kiadásban, 1921-ben az Ordo Törvénytárban jelent meg 331 oldalon. Ez a kiadás ma már magyar közgyűjteményben is ritkaság számba megy. A külügyminisztérium könyvtárában a szerződés egy példányban megvan ugyan, de rendkívül rossz fizikai állapota miatta fénymásolása végképpen tönkretenné. Kikölcsönzése természetesen nem lehetséges.“ Újabb kiadásáról nem tudnak, de ajánlanak „feldolgozásokat“ és mellékelnek egy jegyzéket kilenc kiadványról – elsőrangú bolsevista szerzőktől. Az ügyet ehelyt tovább nem méltatom.
Azért sem méltatom, mert könyvespolcomon az eredeti kiadvány két példányban áll („A magyar békekötés és a becikkelyező törvény szövege. Ordo Törvény- és Rendelettár kiadása. Budapest, 1921. Dr. Alkér Kálmán és tsai). Ennek is van méltó története – akkor is, ha a magyar külügyminisztériumban ezt nem tudják.
Luzernban Balogh Józsefnek volt egy eredeti példánya. Elküldtük Malmöbe Kovárczy Istvánhoz, egyesületünk tagjához, aki 34 éven keresztül kiadta az „Északi Vártán“ című magyar történelmi szakfolyóiratot, összesen 112 alkalommal és mi vásároltuk az egész világon. A folyóirat terjedelme egy-egy alkalommal száz oldal körüli volt. A Trianoni Békeszerződés az „Északi Vártán” 96, 97 és 98. számaként megjelent 1983 márciusában, 170 oldalon. Kovárczy minden számot maga gépelt, sokszorosított és postázott. Bevétele ebből bizonytalan volt. A posta akkor is posta, az ember akkor is, ott is ember volt. A magyar emigráció legalább tucatnyi ilyen igen kiváló magyar történelmi szakfolyóiratot fönntartott, jó harminc éven keresztül. Például egyesületünk tagjai: Arady Erik Sydney-ben (Magyar Mult), Jánszkyné Papp Éva, halála után Barczikay Klára (A nap fiai) Buenos Aires-ben stb. Ezen folyóiratok európai terjesztője egyesületünk tagja, Nyeső József volt Konstanzban. 
Akinek tehát ez a ritkaság, a Trianoni Békeszerződés nem-hamisított, teljes kiadása kezébe jut, az megismerheti – és kerülje a “feldolgozás”-okat, a “társaságokat”, a magyarság kéretlen megmentőit.
A szerződés szövege ismert lehet talán az egyes kiadványokból – ezek vannak, akkor is, ha a magyar külügyminisztériumban erről talán (?) nem tudnak. Viszont a lényeget én a többi kiadványban, feldolgozásban nem leltem. Csak a külügyminisztérium által említett eredetiben. Ez pedig a következő.
A becikkelyező törvény szövegét a nemzetgyűlés több bizottsága megvizsgálta. A közgazdasági, a külügyi és a közjogi – tehát három - bizottság jelentésben megírta, hogy ez nem egy érvényes szerződés, mert valótlan adatokra épül, s ami jogilag érvénytelenné teszi: kényszer hatására írtuk alá. “…semminemű kötelező erővel nem bírhatnak…” Nemcsak a „szerződés“ létrejötte és aláíratásának módja, de egy sor másegyéb körülmény is kényszerítő volt. Jó szomszédaink már a „szerződés“ hírére katonáikkal elfoglalták egész Magyarországot. Máig terjesztik térképeiket az egész világon mondván, hogy még az is az övék, amit nekünk meghagytak, és eközben nem szünnek meg bizonygatni, hogy mi revizionisták vagyunk és szüntelenül az ő megtámadásukra készülünk.
A jelentés alapján került a becikkelyező törvény szövege elé “A Magyar Nemzetgyűlés Ünnepélyes Nyilatkozata”, (Acta XIV/1, 13, 14. old.) aminek lényege, hogy a Magyar Nemzetgyűlés ratifikálja, de ez nem egy egyezmény, hanem „...egyoldalú idegen akaratnak reánk való erőszakolása;...“ soha el nem fogadja. Ez egy demokratikusan választott nemzetgyűlés volt, amelyben utoljára jelen volt az egyetemes magyar nemzet. (Forrás: Országos Törvénytár, 1921. évi július hó 31. napján kiadott 14. szám, 81-84. oldal.) Ez a “szerződés” a becikkelyezése pillanatától jogilag érvénytelen. Tudták ezt nyilván azok is, akik kényszerítettek bennünket – a két nagy háború győztes hatalmai. Ezért nem véletlen, hogy a rablók is, meg a segítőik is, azóta is egyre másra szorítanak bennünket, hogy az új határokat újra és újra elismerjük, s eközben a maradék hazából kiszorított magyarok végleges eltüntetésén munkálkodnak. A büntársaknak eközben eszük agában sincs pusztuló vérink védelme. 
„Segíts magadon, s az Isten is megsegít!“

Tanulság 

Miközben büszkék vagyunk egyiptomiakhoz, szumérokhoz, szkítákhoz, hunokhoz stb. való rokonságunkra, az emberiség történelmében egyedülálló apostoli királyságunkra, több, mint ezer éves, tehát Európában legrégibb írott alkotmányunkra, akkor körülöttünk, szemünk láttára alakuló fiatal népek hazánk egy-egy darabján megteremtik saját országukat, s elveszik népanyagunk, műveltségünk, nyelvünk, vagyonunk nagy részét és mi tétlenül szemléljük, miközben fogyunk és magunk elveszejtjük királyságunkat apostoliságával egyetemben, élünk jogilag érvénytelen alkotmánnyal, s boldogan feloldódunk abban az Európában, ahová bennünket soha be nem fogadtak, mert nem vagyunk “indoeurópaiak”, s állandóan csak leigázni, elpusztítani akarnak. Ez Trianon tanulsága és ha valaki afölött elmélkedik, hogy minek jött el az ideje, akkor errefelé keresgéljen. 

Megjegyzés 

Ebben a rövid ismertetésben – a cél gyorsabb elérése érdekében – kénytelen voltam sokszor rövidíteni (például az egyes országok történelme esetében), másrészt kevésbé, vagy alig ismert tudásanyagot kifejtése nélkül egyszerűen csak a szövegbe helyezni. Kérem az olvasó megértését. Akit a pontos részletek, indoklás stb. is érdekel, a