Szibériai művészetek (Bérczi Szaniszló, Budapest, 2005)

Európából nézve földrajzilag Szibériának nevezik az eurázsiai nagy kontinens északnyugati részét, amely az Ural-hegységtől keletre kezdődik és a Csendes Óceánig terjed. Délen a régi nevükön Turkesztánnak (Kelet- és Nyugat-Turkesztánnak) mondott Üzbegisztán és Kazahsztán, távolabb pedig Mongólia és Kína határolják. Kiállításunk anyagát e hatalmas szibériai világ egyes Közép-Ázsiához közelebbi tartományaiból válogattuk. E gazdag művészeti kincs összetett, rétegzett, számtalan érdekes kapcsolatot őriz Eurázsia déli részének művészetével. A legfontosabb összekötő kapocs a hazai magyar ismeretkinccsel az ősi eurázsiai hun-szkíta műveltség, melynek kapcsolatai minden irányban szétterjedtek Közép-Ázsiából és ma is elevenen élnek az eurázsiai népek hagyományaiban a Kárpát-medencétől Koreán át Japánig.
Egykor az eurázsiai sztyeppe jelentős területeit népesítették be e nagyműveltség hordozó és fejlesztő népei, akiket a források különféle neveken, de egymást átfedő adatolással őriztek meg (Lukácsy, 1870, Kánnai, 2002). Ugyanazok, akiket a görögök szkítáknak neveztek, az örmény forrásokban hunok, kushiták és masszagéták a Kaukázus vidékén. Ugyanez a népcsoport mada (s méd) néven is szerepel, a Kaspi-tenger túlpartján pedig masszagéta vagy szaka (szakaúr) elnevezésű más forrásokban. Közép Ázsiában heftalita-hun (fehér hun) néven, Kínában hiung-nu (xiongnu) néven szerepel évszázadokon át. Egyre több hun-szkíta halomsírt tárnak föl a sztyeppeövben, s ezek a nagy területen elterjedt szibériai és Közép-ázsiai hun-szkíta műveltségnek a közös jegyeit fölismerhetővé teszik. (Legutóbb például Tuvában végeztek ásatásokat és az Arzsán-2 kurgánban föltárt hun-szkíta fejedelmi személyek csodálatos leletegyüttese a National Geographic címlapjára is fölkerült a 2004 januári számban.)
A hun-szkíta állatalakos díszítőművészet már a Kr. e. 2. évezredben kiterjedten jelen van az eurázsiai műveltségi horizonton. Eszközöket díszítő bronzművészet alkotásai a Szejma-turbinói régészeti elnevezésű kések. Ezek is és az Andronovói Műveltség más eszközei is sokfelé föllelhetők a Volga-vidéktől Észak-Kínáig. Ugyanez a régészeti és így műveltségi korszak hagyott hátra szarvasos sziklaoszlop-faragásokat és gazdag leletcsoportok kerültek elő ebből a korból a Takla Makán sivatagban is. Ezek az europid népességű temetők az egykor az egész eurázsiai sztyeppén elterjedt műveltség képviselői. Különösen az Altáj-hegységben gazdagon rétegzett a bronzkori, majd a vaskori régészeti anyag. Itt tárta föl előbb Grjaznov, majd Rudenko a nevezetes szkíta kurgánokat. A föltárásokat folytatják napjainkig, s ezekben ma már sok Nyugat-európai ország régésze is részt vesz. Az interneten is csodálatos gazdagságú anyag lelhető fel a Berel, Ak-Alaha, Arzsán kurgán ásatásokról. A Kazahsztán, Oroszország, Mongólia és Kína közös határvidékére eső Dél-szibériai területek még sokáig ontják a leleteket e gazdag műveltségi örökségről. Ugyancsak gazdag a leletanyag a Bajkál-tó vidékéről is, ahol a hunok nagyobb településeit tárták föl. Deresztuj, Ivolga, Dureny hun kori temetőit szentpétervári régészek tették közzé, akik közül itt most Davidova és Minjajev nevét említjük. Már Rugyenko megkezdte azt az elemző munkát, amellyel több Altáj-hegységi díszítőművészeti hagyományt a mezopotámiai művészetekhez kapcsolt. Ezt folytatta Minijajev is, aki több páros hun aranycsat és bronzcsat témáját találta meg egy Kefadzsiban (Más lejegyzéseknél Kefajah) talált serlegen. A Szibériai művészet kiállítási füzet ennek a gazdag kincsnek néhány szép részletét tudja csak fölvillantani. De fontos tudnunk azt is, hogy mindmáig élő ez a művészet ezen a tájon, a Bajkál-tónál, az Altáj-hegységben, Dzsungáriában, Dél-Szibériában, Közép-Ázsiában. Egy példát hozunk föl erre is Dashi Namdakov néhány nagyszerű bronzszobrával.
A bronzművesség mellett máig élő hagyomány a szibériai világban a sámánizmus, ezért annak művészeti alkotásai távoli múlt tanúi is. Legismertebbek közülük a sámándobok és a sámánkoronák. Ezek világát a Diószegi Vilmos és Hoppál Mihály nevével fémjelzett magyar néprajz gazdagon föltárta. E hatalmas műveltségkincs egy-egy epizódja szintén megjelenik kiállítási füzetünkben. Az egyik fontos, talán a mezopotámiai fejlett csillagászatig nyúló kapcsolat az, hogy az égbolt jelképes rajza látható sok sámándobon. Ez nem csak a sámán égi utazására utal, hanem az égbolt megfigyelését és ismeretét is bizonyítja. Ugyancsak megtaláljuk a sámán műveltség világképében a mezopotámiai eredetűnek tartott világfát s vele együtt az állatvilág vizekben élő, szárazföldi és légi lakóit. Ma is vannak olyan műveltség-elterjedési modellek, hogy a fejlett ismeretek Közép-Ázsiából terjedtek szét. A sámándobokon megjelenő világfa és égbolt rendszerek egy ősi világlátás tanúbizonyságai. A harmadik tárgyi lelet, amely a szibériai sámánművészetet Eurázsia egyik kiterjedt hagyományközpontjává avatja a keresztpántos korona. Korábban a Szent István király emlékezete c. füzetünkben már bemutattuk három keresztpántos korona szerkezeti kapcsolatát: Szent István királyét, a Diószegi Vilmos gyűjtötte szibériai sámánkoronáét és egy tokiói múzeumi koreai koronáét. Most gazdagítjuk e kört. A koreai, Silla királysági (a Kína felé néző partja a félszigetnek) koronák Kyongjuból az életfa és a szarvasagancs tetődísz szerepét fejlesztik tovább e koronának. Az Ordoszban, Alucheidengben (Északnyugat-Kínában) kiásott hun fejedelmi sír koronája viszont a madárfigurát fejleszti szinte utolérhetetlen szépségűvé és – mozgathatóvá. Szibéria művészete sok európai és ázsiai művészeti kapcsolatot tesz érthetővé és gazdagsága ma még szinte kimeríthetetlennek látszik.
De Szibéria azért is fontos műveltségi terület számunkra, mert a magyarhoz közeli rokon nyelveket beszélő népek laknak Nyugat-Szibériában jelenleg is. Legismertebbek közülük a hantik és a manysik (orosz megnevezéssel az osztyákok és a vogulok). E két nép az egykori hun-szkíta népek "tengerének" partvidékén élt. Lehet, hogy ezeknek az eurázsiai ősnépeknek a máig élő töredékei ők, vagy az is lehet, hogy a hun-szkíta népektől tanulta el az addigra már évezredek műveltségét magába sűrítő nyelvet és a civilizációs vívmányokat is. Egy közös résznek tekintett, rekonstruált nyelvet finnugornak nevez a tudományosság. De a legutolsó nagyműveltségi közösség, amelyik ezen a tájon lakott, a hunoké. A Kína mellett, a Bajkál-tó, Mongólia, Ordosz, és Északnyugat-Kína vidékén lévő Hun Birodalom a Han Dinasztia császárainak csapásai alatt több részre vált szét. A Csi-Csi vezette északi hun államszervezés Közép-Ázsiába vonult, majd egy időre nem szerepel a krónikákban. De Érdy Miklós összegyűjtötte a máig föltárt lovastemetkezések és hun bronzüstök hagyatékát, és ennek alapján egy Délnyugat-szibériai hun központ valószínű a Kr. utáni évszázadokban. Balambér és Karaton idején már a Káspi-tenger térségében szervezi a hunok államát ez a központ és majd csak a 4. század végén és az 5. század elején kerül át a Kárpát-medencébe (Ruga, Buda, Atilla).
A ma finnugornak csoportosított nyelveket beszélő népek az eurázsiai nagy kontinens hideg északi peremén találhatók. A központokról leszakadt, szétszóródott közösségek ezek, de évezredes kultúrhatások, műveltségi töredékek őrződtek meg művészetükben. A Juhász Zoltán és a zenekutatók által föltárt zenei nyelvi rokonságok is tanúsítják az eurázsiai műveltségek kapcsolatát a korai évezredekben.
De a szibériai művészeteknek gazdagon rétegzett tájai arról is tanúskodnak, hogy az eurázsiai népeknek fejlett matematikájú díszítőművészete volt. Jómagam 20 évvel ezelőtt jártam Nyugat-Szibériában. Az 1984-es moszkvai Geológiai Világkongresszus egyik olajgeológiai terepbejárása vitt el oda. A 17 nemzetközi részvevő között 4 kínai, 2-2 magyar és német, egy-egy japán, svájci, izraeli, perzsa, dél-afrikai és más kolléga volt. Tyumenből, az akkori Szovjetuniónak Nyugat-szibériai fővárosából, Tobolszkba utaztunk. Ez volt a cári Oroszország Szibériai Kormányzóságának a székvárosa. Múzeumában sok szép régiséget és népművészeti alkotást rajzoltam. Ezekről a tájakról gyűltek össze egykor Nagy Péter cár parancsára az Ermitázsba a híres aranycsatok is, melyek tükörszimmetrikus öv-csatpárjai az Ordoszban föllelhető hun bronzművészet pompás rokonai. A Tobolszki Történeti Múzeum egyik népművészeti tárgycsoportja különösen megragadta figyelmemet. A hanti-manysi népművészet egyik ága olyan egyenes menti (szalagra helyezett) mozaikokat tartalmazott, amelyeket két színnel színeztek ki. Matematikájuk különleges. Olyan jellegű ez a szerkezet, amit Európában M. C. Escher holland grafikus „gyíkmozaikjairól” oly sokan ismerhetnek. A szibériai utat követő évi Escher Kongresszusra el is küldtem erről a dolgozatomat, Rómába. Az megtetszett H. S. M. Coxeter kanadai matematikusnak, aki azután 1985 nyarán szintén írt egy cikket az ilyen két színnel színezett egyenes menti mintázatokról.
A hanti-manysi frízeket futó díszítésként ruhák, szőnyegek peremére helyezik a mesterek. Hasonló jellegű díszítés a kirgizeknél is megtalálható. Durva szálú szövési minta egyszerűsítése is lehet. A szövésre emlékeztető frízeken északi és déli állatok sorakoznak, szarvas, oroszlán. De a hanti-manysi művészetnek más déli kapcsolatai is vannak, melyek közül kiemelném az életfajelenetet, ahol két madár fogja közre az életfát. Hímzés és rátétes formában is szerepel. Párjai Eurázsia szerte megfigyelhetők a díszítőművészetben és hazai párjait a gazdag népi hagyományú Nyugat-magyarországi megyékben találtam meg, halotti leplek hímzéseként.
A szibériai művészeteket más eurázsiai sztyeppei mintacsoport is képviseli kiállításunkon. Megjelennek a sziklarajzok a Tom folyó mentén (Okladnyikov és Martinov könyvét nálunk is kiadták), a szarvasos sztélék végig a szibériai és a mongóliai pusztákon. Ezek párjai később az emberalakos kőszobrok, főleg török népek idejéből is merjük ezeket és Mándoky Kongur István, Kunkovács László, Benkő Mihály föltáró munkája nyomán. Látni fogjuk tehát, hogy a szibériai művészetek is gazdag rétegzettséget mutatnak és reméljük, hogy az eurázsiai művészeteket bemutató sorozat eddigi füzeteihez hasonlóan a Szibériai művészetek című kiállítási és kifestő füzet is sok örömet szerez majd a rajzolni és festeni szerető felnőtteknek és gyerekeknek.

Budapest, 2005, december 31.

Bérczi Szaniszló


A füzet előlapja


A füzet hátlapja.


Letölthető itt.