Finnugor eredetű szavaink A. von Gabain ótörök glosszáriumában I./a (Szekeres István)

Annamarie von Gabain ótörök glosszáriumában olyan szavakkal is találkozunk, amelyek nyelvünk finnugor alapszókincsébe tartoznak. De erről nyelvtörténetünk szakirodalmában egyetlen tanulmányt, vagy könyvet sem találunk.

Már írástörténeti kutatásaim közben többször fennakadtam azon, hogy oly sok ótörök jövevényszavunk ellenére az ótörök nyelvben előforduló jövevényszavainknak egyáltalán nincs publikációja. Pedig népek között az érintkezések mindig is kétoldalúak voltak. Ha történelmi kapcsolataink folyamán a török népektől átvettünk szavakat, akkor törvényszerű, hogy ők is átvegyenek tőlünk. Mert nem csak mi voltunk ott egykor az „átvétel helyén”. Ott kellett lenni az átadóknak is.
Kölcsönös érintkezéseket nem lehet csak egyirányú, egyoldalú felfogással és látásmóddal vizsgálni. A magyar nyelv történetének könyvtárnyi irodalma van. Könyvek, tankönyvek sokaságában szinte már memoriterként olvashatjuk a különböző „műveltségi” tárgykörökbe sorolt (iráni, ótörök, szláv, stb.) jövevényszavainkat, hogy melyik nyelvből milyen szavakat vettünk át. Hogyan gazdagodott népünk műveltsége. Az elmélyültebb ismeretekre vágyók már az olyan török hangtani sajátosságokról is olvashatnak, mint: rotacizmus, lambdacizmus.
Népünk egyoldalú, monoton-átvevő kapcsolatáról a régi török nyelveket beszélő népekkel. Írástörténeti kutatásaim közben szembesültem azzal is, hogy néhány ótörök betű az ótörök nyelv hangtörténeti sajátságai miatt (l. No. 10. ’ég’, és No. 22. ’rét’), vagy „történelmi örökségként” (l. No. 15. ’šän-jü’ = No. 14.: š/s ’széles’, No. 13. n ’nagy’, No. 10. ’ég’) csak ideogramma előzményük nyelvünkön megnevezett szavának akrofoniájával, vagy véghangzójával (l. No. 10. eg ) kapták hangértéküket. Más lehetőség a piktogram (ideogramma) jelentések és a belőlük képzett betűk hangértékeinek összefüggése miatt nem létezik.
A VII. – VIII. században az ótörök nyelvben még nem volt szókezdő ’g’ és ’r’ hang, és biztos, hogy szókezdő ’g’ hang a mi nyelvünkben sem. Ehhez elég végigolvasni a TESz –ben ’g’ hanggal kezdődő szavainkat. Egyetlen alapszókincsünkbe tartozó szót nem találunk szókezdő ’g’ hanggal. A néhány, a török nyelvekben ma is ’k’ szókezdővel kezdődő ótörök jövevényszavunk (pl.: ’güzü’) a nyelvünkben zöngésült. A többi szláv (pl.: káčer>gácsér), latin, germán, vagy bizonytalan eredetű. Vagy hangfestő (pl.: kacsos>gacsos), vagy hangutánzó szó. Az ótörök ’kök’ (ég) szónak még nem létezett ’gök’ változata. Így az ótörök ’g2’ betű hangérték képzése az ’ég’ ideogrammából csak nyelvünk ’ég’ szavának véghangzójával (l. No. 10. : ’eg’) történt. Szókezdő ’r’ hang a ’rét’ piktogramból képzett betű esetében is csak a nyelvünkben létezett. Az ótörök nyelvben csak ’t’ szókezdővel (l.: tarїγlaγ ’mező’) fordul elő a piktogram jelentését megnevező ótörök szó.
Ezért nyelvünk említett hangértékadó szavainak még ismertnek kellett lenni az ótörök betűk hangértékadásának helyén és idejében, ahogy Gabain (Gaben) ótörök szójegyzékében (az ótörök nyelvben) is vannak finnugor eredetű jövevényszavaink.
Betűk, szótagjelek hangértékeit nem minden írástörténeti kultúrkörben azonos módon: akrofonia (szókezdő hang, szótag) alkalmazásával alkották meg az emberiség írástörténetében. Ez csak a főniciai írástörténeti kultúrkörben igaz. Már a székely és ótörök írás betűinek képzésében sem általános. Más írástörténeti kultúrkörökben más elvek (is) érvényesültek igen nagy változatosságban. Az akrofonia elvének általánosítása olyan naivan terjesztett blőd állítás, amely az egyetemes írástörténeti szakirodalom kellő ismeretének hiányából, tudatos negligálásából ered. Épp úgy, mint minden, a székely betűkkel azonos, vagy hasonló rajzú jel ötletszerű azonosítása „székely-magyar” betűként, nyelvünk hangtörténeti ismerete, a betűk előzményének történeti összehasonlító vizsgálata, bizonyítása nélkül. Nélküle minden „szép és felemelő” állítás csak mese.
A TESz -ben több szavunk szócikke végződik azzal, hogy „A szócsalád esetleges altáji kapcsolata további vizsgálatot kíván.” A vizsgálatok eredményeit viszont hiába is keressük, mert az elmúlt három-négy évtizedben (TESz I. kötet: 1967; II.: 1970; III.: 1976) az említett szavak, szócsaládok „további” vizsgálatait nem végezték el. Máig megmaradtak kívánságnak. — Érdektelenség? — Vagy valami más? —
Nyelvünk finnugor eredetű szavaink vizsgálata az ótörök (és mongol) nyelvben kivételes és különleges jelentőségű (lett) volna népünk ősmúltjának valós nyelvföldrajzi feltárásában. A kölcsönhatások ismeretéből sok mindent meg lehet (meg lehetett volna) állapítani.
Őstörténetünk „megfogalmazását” egyoldalú nyelvi modellezése miatt érik támadások, mert népünk történetét, „műveltségének fejlődését” csak különböző eredetű jövevényszavaink egyoldalú tükrében mutatják.
Az ótörök nyelvben egykor meghonosodott szavainkról egyetlen publikációt, könyvet vagy tanulmányt nem találunk, amelyekben szavainkat új nyelvi környezetükben, szóalaki, jelentéstörténeti és más összefüggéseikben is vizsgálnák.
Az Európában szomszédos népek nyelvébe került szavainkkal más a helyzet, mert azzal már Kniezsa István is foglalkozott. Újabban pedig egyre több európai nyelvben végzik el nyelvészeink a vizsgálatokat. Az orosz nyelvben: Hollós Attila 1996.; a finn nyelvben: Kiss Jenő MNy. 1975: 335-7.; a svéd nyelvben: Kiss Jenő MNy. 1976: 947.; a spanyol nyelvben: Oszkó Beatrix MTA Ny. tud. Int. 1997: 267-9.
A Magyar Nyelv XCVI. ÉVF. 2000. 3. számában rövid ismertetőt olvashatunk a készülő Kárpát nyelvatlasz munkálatairól. (L.:Posgay Ildikó: A Kárpát nyelvatlasz magyar lexikai elemei 368) Legutóbb Nyomárkay István, az MTA levelező tagja tartott székfoglaló előadást 2004. november 15.-én „Nyelvi kölcsönhatás a szavak tükrében, „A magyar-horvát nyelvi kapcsolatok múltja és jelenje” címmel. — De szavainknak az ótörök (és mongol) nyelvben történt „meghonosodásával” könyvet, vagy csak egy tanulmányt is hiába keresnénk.
Ilyen feltáró munka elvégzésének szándékával a közelmúltban még az Ivanics Mária vezette MTA-SzTE Turkológiai Kutatócsoport (Róna-Tas András, Biacsi Mónika, Kempf Béla) (2002-2006) célkitűzései között sem találkoztam, amelynek fő pontjai:
1. A korai magyar-török nyelvi és történeti kapcsolatok komplex vizsgálata. (Csak korai török jövevényszavaink új szintézissel történő sajtó alá rendezése szerepel a tervezetben. Pedig ebbe a tárgykörbe tartozna a kapcsolatok „másik” oldalának „komplex” bemutatása is.)
2. Az ótörök nyelvemlékek történeti szempontú értékelése.
3. A besenyő nyelvi korpusz adatbázisának összeállítása.
4. Őstörök kutatások.
5. Előmunkálatok egy török etimológiai szótárhoz. —

Az ótörök (és mongol) nyelvben előforduló szavaink vizsgálatáról, átvételük nyelvföldrajzi helyszínéről, még egy mellékesen felröppenő gondolatfoszlány sem található a munkatervekben. Meddig kell (kellene) még várni? — hogy a „hézagpótló” munkát immár elkezdjék? —

Precedensként kezdjünk hozzá. Remélve, hogy lesznek ifjú, vagy kevésbé ifjú tehetséges követőink.

Az ótörök nyelvbe átvett szavaink vizsgálata a megfigyelt nyelvi jelenségek összevetésén alapul. Azon, hogy az ótörök nyelvbe átvett szavaink jelentése többnyire változatlan szóalakok megmaradása mellett is változott (olykor) a török nyelvekben. Ennek (egyik) oka lehet a török nyelvek nagy földrajzi széttagolódása. De feltehetően más is.
A hangtörténeti változások, a képzőkkel ellátott új szóalakok és jelentések időrendben már későbbi fejlemények. De a jelentésváltozások (bővülések) továbbra is összefüggésben maradtak a szavak eredeti, átvett jelentésével. Annak mintegy „leszármazott” változatai.
Kitűzött feladatunk megoldása szempontjából a változásokra, a változatokra kell figyelni (!), mert az adatokból, az átvett szavak, (morfémák) egyezéséből és változásaiból sok minden megállapítható. Az ótörök feliratokban és kéziratokban szórványosan előforduló szavaink éppúgy a legrégebbi, hiányolt, hiteles „ősmagyar-kori” nyelvemlékeink, mint később a legkorábbi latin nyelvű „ómagyar-kori” okiratainkban előfordulók.
Annamarie von Gabain (Gaben) ótörök glosszáriumát (szójegyzékét) és nyelvtanát az ótörök feliratok és a turfani és dunhuangi kézírásos ujgur írásemlékek alapján állította össze, tehát a glosszáriumában előforduló szavak valamelyik ótörök feliratban (feliratokban) és kéziratos írásemlék(ek)ben is megtalálhatók. Az átvétel utáni változások mutatják „meghonosodásuk” folyamatát a török nyelvekben. —
A megfigyelt összefüggésekre építve azon szavaink vizsgálatával lehet folytatni a kutakodást, amelyek ugyan nem fordulnak elő ótörök feliratokban és kézírásos emlékekben, de a Történeti Etimológiai Szótárban a szócikk végén olvasható, hogy: „A szócsalád esetleges altáji kapcsolata további vizsgálatot kíván.” Különös tekintettel a „mongolosság” gyanújába került szavainkra, amelyek egyáltalán nem biztos, hogy ótörök közvetítéssel kerültek a mongol nyelvbe, vagy a mongolból nyelvünkbe. (Pl.: ’dél’ szavunk.)
Bárczi Géza néhány fontos, ma is érvényes és meggondolandó tanácsot fűzött az etimológia módszertanához:
„Az egyik legfontosabb módszertani elv annak a felismeréséből áll, hogy egy szó etimológiája nem választható el a szó belső történetétől, azaz, hogy amikor egy szó eredetét kutatjuk, sohasem szabad kiindulni jelenlegi alakjából és jelentéséből. Föltétlenül ki kell aknázni az írott forrásokat, hogy összeállíthassuk belőlük a szóra vonatkozó történeti adatokat, gondosan megállapítván minden alak- és jelentésbeli változatot, amelyben a szó története során jelentkezik. Természetesen az adatok láncolatában többé-kevésbé jelentékeny hézagok is mutatkoznak, melyeket igyekezni kell kitölteni. Ebben a nyelv fejlődésének története segíti az etimológust. Ily módon el lehet jutni ahhoz a legrégebbi alakhoz és jelentéshez vagy alakokhoz és jelentésekhez, melyeket tévedés veszélye nélkül megállapíthatunk. Ezáltal kétségtelenül közelebb jutunk a szó eredetéhez, jobb kiindulópontot kapunk az összehasonlításhoz. Természetesen éppoly szükséges, hogy az etimológus, ha nem is a finnugor nyelvészet szakembere, legalább bizonyos fokig tájékozott legyen ebben a tudományágban, és szilárd ismeretei legyenek azoknak a nyelveknek fejlődéstörténetéről, amelyekkel — úgy véli — kapcsolatba hozhatja a magyar szót.” (Bárczi Géza: A magyar nyelv múltja és jelene Gondolat Kiadó, Budapest 1980. 215)

Először tekintsük át egy régi török szótő és bővítményei adatait a török nyelvekben:
„čol- verstümmelt werden ║ sakatlan-” (A. von Gabain)
„uig. (Gab.) čol- ’verstümmelt werden’; mtü. čol-ak (C. Brockelmann čulak) ’verstümmelt (am Arm)’, čag. usw. čolak ’verkrüppelt’, osm. krm. Az. čolak ’einarmig’, kkir. čolok, kzk. čulak ’vertrocknet (von den Armen)’ (> čuv. čәlaχ ’Krüppel, einarmig’; čer. TLČ 80 čolak); ? tel. čoltyk, čontyk ’ohne Schwanz’, soj. čoldak, šoltak ’kurz’ (> kam. Joki 294-5 šoltak ’kurz); kzk. šujnak ’hinkend’;” (Martti Räsänen)
Vagyis:
„čol- ’megcsonkított’ ” (A. von Gabain)
„ujgur čol- ’megcsonkított’; középtörök čol-ak: ’csonka (kar)’; csagatáj stb. čolak: ’nyomorék’; oszmánli, krimi török, azeri čolak: ’félkarú’; karakirgiz čolok, kazak čulak:’ elszáradt (karoktól)’ (>csuvas čәlaχ: ’nyomorék, félkarú’; cseremisz, tatár jövevényszótár 80: čolak); ? teleut čoltyk, čontyk: ’farok nélkül (faroktalan)’; szojot čoldak, šoltak: ’rövid’; kazak šujnak: ’sánta’ ” (Martti Räsänen)
Az uig. čol-: ’megcsonkított’ szótő ak ’kar’ szóval összetett, jelentésbővült („leszármazott”) változatai a török nyelvekben: ’csonka (kar); nyomorék; félkarú; elszáradt; farok nélkül (faroktalan); rövid; sánta’. Mind a megcsonkítás következményei!
Láthatjuk, hogy a szó nem csak a déli z -s török (oguz) nyelvekben ismeretes, hanem a török nyelvterület más nyelveiben is, ahol később a szó nem csak jelentésében, hanem már különböző hangalaki változásokon is átment. Pl.: karakirgiz čolok (a második szótagban a > o; kazak čulak (az első szótagban o > u); ’ (>csuvas čәlaχ (az első szótagban o > ә, a másodikban k > χ változás történt. A teleut čoltyk, čontyk, szojot čoldak, šoltak valószínű, hogy képzős szóalakok; a kazak šujnak és szojot šujnak pedig č > š szókezdő hangváltozáson ment át.

Ennyit tudtam (tudunk) röviden megállapítani az ótörök ’čol-’ szótári alakjaiból. —
Legyen a következő néhány finnugor eredetű szavunk vizsgálata módszertani kezdeményezés, a „további vizsgálatot kívánó” szavaink, valamint nyelv és történettudományunk érdekében. Remélve, hogy tehetséges fiatal (vagy már kevésbé fiatal) nyelvészeink körében lesz a feladatnak (ennél jobb és megfelelőbb) folytatása.