A Magyar Monarchia és az európai renaissance (Prokopp Mária)

A XV. századi Magyar Királyság nemzetközi tekintélyét bizonyító” Váralljai Csocsán Jenő szerint akkor „Európa vezető államai közé tartoztunk”, így „ezeréves történelmünk egyik legfényesebb korszakának, a XV. századnak és a XVI. század elejének, a Mohács előtti évtizedeknek” többek között az a jelentősége, hogy a kortárs képzőművészeti ábrázolások „nagyobb része a világ nagy múzeumainak kiemelkedő műalkotásai, az európai reneszánsz művészet legnagyobb mestereinek művei” bizony, igaz: „magyar megrendelésre, vagy a magyar király számára készültek. Kisebb részük a hazai gyűjtemények kincse, ezek, egyelőre, kevéssé ismertek a világ előtt.”
Érdekes, ahogy Váralljai Csocsán „az 1974-ben Zolnay László által a budai királyi palota területén feltárt budavári szoborlelet legkarakterisztikusabb szobraiban mutatja ki a kor nagy személyiségeit. Így a Zolnay által ’festett szemű lovag capucciovalnak’ nevezett jeles szobor Zsigmond királyt jeleníthette meg, a ’Kiáltó férfifej’ Garai Miklós nádor, Zsigmond jobb keze és sógora arcvonásaival azonosítható. Az archaikusnak nevezett fej Cillei Hermann bán lehet, Zsigmond és Garai Miklós apósa. A ’I. heroikus férfifej’ Hunyadi János arcvonásait őrizheti. A ’Lovag díszöves fegyverkabátban’ Habsburg Albert trónörököst, Zsigmond vejét mintázta meg. A budavári szobrok püspök feje Pálóczi György prímás, esztergomi érseknek állíthatott emléket, míg a hozzá igen hasonló férfifej testvérét, Pálóczi Máté országbírót jeleníthette meg. A budai ’II. heroikus férfifejet’ Váralljai Csocsán Jenő, meggyőző bizonyítás alapján, Ozorai Pipoval, Zsigmond firenzei származású, nagy tekintélyű hadvezérével, temesi ispánnal azonosítja. Utal arra is, hogy az ábrázolt személyek meghatározása a szobrok datálásához is segítséget ad. S valóban, az így kapott évek, amelyek Habsburg Albert házassága révén 1421 utánra és Ozorai Pipo kegyvesztettsége miatt 1426 előttre utalnak, megegyeznek a jelenlegi hazai művészettörténeti kutatás eredményével.
Zsigmond magyar király és német-római császár portréira, éppen úgy, mint más történelmi személyiség képzőművészeti ábrázolására, már a XIX. század végén, a millenniumi magyar történetírás is rámutatott. Igy általánosan ismertté vált, hogy Stephan Lochner híres oltárképén, a kölni dómban, a Három királyok imádásán, Luxemburgi Zsigmond és magyar kísérete hódol az Istengyermek előtt. A hazai művészettörténeti irodalomban, 1978-ban, Dr. Eisler János, a Szépművészeti Múzeum osztályvezetője foglalkozott behatóan a kölni oltárkép ikonográfiájával és programjával. Szerzőnk tovább pontosítja az egyes szereplők azonosítását.
Luxemburgi Zsigmond ábrázolásainak sorát a XX. században főképpen Horváth Henrik, Bánfi Florio, Kéry Bertalan és Vayer Lajos professzor gazdagítottak. Ők, és leginkább Balogh Jolán, Mátyás király kiváló monográfusa, további történelmi személyek képzőművészeti azonosítását is fontosnak tartották. Az utóbbi 50 év történeti-művészettörténeti kutatása igyekezett száműzni e témát…
Aki végig olvassa Váralljay Csocsán Jenő könyvét, ráébredhet, hogy Mohács előtt Európa vezető államai közé tartoztunk. A reneszánsz kor személyiség tisztelete nemcsak a nyugat-európai művészetet, hanem a hazai XV-XVI. századi, Mohács előtti művészetünket is áthatotta. Vagyis a megrendelők a vallási és világi témájú műalkotások szereplőiben a jeles kortársak portréit ábrázoltatták a művészekkel.
Váralljai Csocsán Jenő kiváló könyvének további fejezetei számos példán mutatják be, hogy a reneszánsz kor európai és hazai művészetének legjelentősebb alkotói és legtekintélyesebb megrendelői milyen fontos helyet szenteltek a magyar és európai személyiségek, a politikai és a kulturális élet területén egész Európában nagyra becsült egyéniségeinek portréhű ábrázolására.
Ez utóbbiakból álljon itt néhány példa!
A 2. fejezet Janus Pannonius, az Itália-szerte ünnepelt, kiváló magyar humanista költő egykorú, itáliai reneszánsz képzőművészeti ábrázolásainak eddig ismert sorát gazdagítja és módosítja.
A korábbi hazai kutatók, Fraknói Vilmos, Huszti József, Balogh Jolán, Kardos Tibor, Petrovich Ede és mások eredményeit felhasználva, tovább gondolva s beható kutatásokat végezve, Váralljai Csocsán Jenő felfedezi, hogy – többek között, – a padovai Eremitani templom Overtari-kápolnájában Mantegna, a Szent Kristóf freskó hátterében, az ablaknál álló három férfiban Janust és ferrarai iskolatársát Galeotto Marziót, valamint mesterüket, a veronai Guarinót ábrázolja.
Majd rámutat, hogy Mantegna egykori freskóján, amely Mátyás király lovasportréját ábrázolta Róma egykori főterén, a Campo dei Fiori egyik házának falán, a via Pellegrini sarkán, amint a koronázási kardvágás szertartását végzi, Janus Pannonius distichonjai kisérték. Megerősíti a szerző a pécsi kőtár szép püspök-fejének Janus ábrázolását is. Újra olvassa és behatóan átgondolja Janus Pannoniusnak Hunyadi János síremlékére írott versét, és egyezteti Bonfini leírásával, s megállapítja, hogy a gyulafehérvári Hunyadi János síremléken a domborművek Hunyadi 1444. február 2-i budai diadalmenetét és a nándorfehérvári győzelmet ábrázolják. Az ábrázolt személyek kilétét is meghatározza konkrét analógiák alapján.
Majd pontosítja, hogy a washingtoni Mantegna festmény, amely bíboros portréját ábrázolja, és akit korábban Janussal azonosítottak, nem Janust, hanem nagybátyját, Vitéz Jánost ábrázolja. Azt is megtudjuk a kötetből, hogy ez a jeles alkotás 1906-ig Dunaföldváron, a Gaál család tulajdonában, majd 1926-ig Budapesten volt!
A 3. fejezet az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött becses Corvina-kötet, a Mátyás Graduale pompás miniatúra-képeinek értelmezéséhez ad jelentős megoldásokat! Az olvasó előtt új távlatokat nyit, megelevenedik Mátyás király nemzetközi udvarának élete, ünnepei, ahol jelen vannak az akkori világ, kelet és nyugat uralkodói, államférfiai, tudósai és asszonyai. Váralljai Csocsán Jenő tudós alapossággal igazolja a kor, az 1480-as évek vezető személyiségeinek, pápák, királyok, fejedelmek, hölgyek portréhű ábrázolásait, jelvényeik, rendjeleik jelentését, öltözetük szerepét.
A kódex, a szerző kutatásai nyomán megtudjuk, 1489-ben készült, Beatrix királyné megrendelésére. Nagy figyelmet szentel a kötet a képek helyszínének azonosítására is, a kortárs metszetek és az újkori régészeti feltárások eredményei alapján. Megismerjük Mátyás budai és visegrádi palotáját kívülről és belülről, főképpen a pompás budai tróntermet, amelyről a követek és utazók oly elragadtatással szólnak. Feltárulnak előttünk Mátyás király vidéki várai is, Tata, Siklós, Nándorfehérvár.
A szerző a Graduálé 47 képe közül többet mélyrehatóan elemez, eleven előadásban, több mint 40 oldalon keresztül. Ezek közül ragadunk ki néhányat.
A folio 10. recto Mátyás király apjának, Hunyadi Jánosnak európai szövetségeseit mutatja be, akik a kép előterében, a középen fakadó forrásból, a Bölcsesség vizéből isznak, amely a kereszténység védelmére egyesíti őket. Jobb oldalt Hunyadi János fekete kócsagtollas fövegben és firenzei, rózsaszín-kék virágos, brokát köntösben jelenik meg, amely alatt aranymintás, zöld selyem inget visel. Jobbján a leghűségesebb szövetségese, Jó Fülöp burgundi herceg (1419-67) áll fekete palástban. Ő a török elleni harcra, Bizánc megmentésére alapította az Aranygyapjas Rendet 1430-ban. Mögöttük Szkander bég ismerhető fel a turbánban és jellegzetes arcélével, aki mindkettőjük hű szövetségese volt. Előttük a két ifjú, a burgundi herceg és Hunyadi fia, Merész Károly és Mátyás. Bal oldalt III. Callixtus pápa, aki a déli harangszót elrendelte és unokaöccse, Rodrigo Borgia bíboros, a pápa kancellárja és VII. Károly francia király. A forrásból a vizet az előtérben Jó Fülöp természetes fia, Antoine, La-Roche-en Ardenne grófja, aranygyapjas lovag meríti. – A kút, Mátyás király egyik emblémája, a Bölcsesség kútját jelenti.
A Mátyás Graduale képein fontos szerepet kap Zsigmond király, többnyire a bibliai Dávid király alakjában, amint erre már többen rámutattak. Szerzőnk azonban tovább megy, és az egyes jelenetek szereplőinek meghatározásával bizonyítja, hogy Mátyás büszkén vallotta Luxemburgi Zsigmondot nagyapjának. Ezt támasztják alá a XV-XVI. századi történeti források, – Szerémi György, Liszt János veszprémi püspök, Heltai Gáspár –, valamint a heraldikai emlékek s a vajdahunyadi vár loggiájának freskóciklusa.
A folio 30. recto képe templombelsőben keresztelőt ábrázol, a középpontban egy pápával, jobbra királlyal és számos előkelővel. Váralljai Csocsán Jenő bebizonyítja, hogy itt Beatrix királyné unokaöccsét, testvérének, Aragóniai Eleonóra ferrarai hercegné negyedik gyermekének, az 1479. március 20-án született Ippoloto d’Este keresztelésének lehetünk szemtanui. A pápa IV. Sixtus, a király Mátyás, aki Ippolito keresztapja, az apa Ercole d’Este, a nagyapa, a kép baloldalán látható idős férfi, Beatrix királyné apja, I. Ferrante nápolyi király és az újszülött testvérei Isabella d’Este, s Alfonzo, a trónörökös, aki majd Lucretia Borgia férje lesz.
A folio 50. recto képén Váralljai Csocsán Jenő kutatása alapján a budavári Szent Zsigmond prépostsági templom előtti körmenetet látjuk, amelyet Filipecz János püspök vezet. A királyi pár után Corvin János következik. A királyné mellett haladó ministráns gyermek központi szerepet kap: ő hinti a szenteltvizet a résztvevők felé. A gyermek, a portréja alapján Ippolito d’Este, aki 1487-ben érkezett Magyarországra, már mint kinevezett esztergomi érsek. Ennek állít emléket a Graduale képe. Mátyás király balján kiemelt helyet kap Isabella d’Este, Ippolito nővére, aki 1486-87 években a budai királyi udvarban tartózkodott. Innen ment férjhez, 13 évesen, Mantova hercegéhez. Isabella d’Este nagyhírű művészet- és tudomány-pártolásának kibontakozásában kétségtelenül fontos szerepet játszott Mátyás udvarának példája.
A folio 69. verso Úrnapi körmenetet ábrázol, amelynek helyszíne – a szerző bizonyítása szerint, – a budai királyi udvar hársfa-ligete. A körmenet főcelebránsa – a portré alapján – a fiatal Bakócz Tamás győri püspök, Mátyás király titkára. Az év 1489, Angelus Pechnoli pápai nuncius az évi június 25-i levelének tanúsága szerint. A miniatúra mutatja a királyi emelvényt ékesítő pompás falikárpitokat is, amely a budai királyi udvar falikárpitjainak egyetlen ismert ábrázolása. A király mellett, a falikárpiton megjelenő előkelő hölgyek kúpalakú fejdísze, a hennin is igazolja, hogy a kor európai öltözékének divatja ismert volt Mátyás király udvarában. A körmenetet a királyi zenészek lanttal, furulyával és tárogatóval kísérik. A szerző bizonyítja a tárogató, a jellegzetes magyar fúvós hangszer jelenlétét a XV. századi Magyarországon.
A folio 41. recto énekkart ábrázol, amely a szerző bizonyítása alapján, Beatrix királyné 11 tagú, világiakból álló kórusát jeleníti meg. A helyszín, minden valószínűség szerint, a visegrádi palota.
A szerző rámutat arra is, hogy a kottakönyvben jól olvasható a négy szólam dallama a hangjegyekről, amelyek felett a négy szólam megnevezése is szerepel. A dallam szövege a 41. zsoltár: Énekeljetek az Úrnak új éneket! A képen látható karvezető személyét is azonosítja Váralljai Csocsán Jenő. Ő Pietro Bono, aki 1488-ban, tehát a kódex készülése előtti évben érkezett Ferrarából Beatrix udvarába.
A folio 115. Mátyás király külpolitikájának főbb szereplőit jeleníti meg: VIII. Ince pápát, III. Frigyes német-római császárt, II. Bajazid szultánt és kíséretüket, akik közül ugyancsak több személyt azonosít.
A folio 188. az égboltot ábrázolja az égitestekkel. Az ott látható férfit, aki a pozsonyi egyetem, az Accademia Istropolitana professzorainak jellegzetes kalapját viseli, szerzőnk Mátyás király tudós lengyel csillagászával, az olkuszi Bylica Mártonnal azonosítja.
Nagyszerű fejezete a kötetnek a New York-i Metropolitan Múzeum híres reneszánsz falikárpit sorozatának, az „Egyszarvú vadászat”-nak a rendeltetését és készülési helyét felfedő érdekfeszítő elemzés, amely során bebizonyosodik, hogy a hét darabból álló, 23 méter hosszú, pompás kárpit-ciklus II. Ulászló király és candalai Anna francia hercegnő 1502. évi menyegzője alkalmára készült a budai királyi palota számára a budai kárpitszövő műhelyben. A további fejezetekben Váralljai Csocsán Jenő az európai reneszánsz legnagyobb festőinek, Leonardo da Vinci, Giorgione és Dürer közvetlen, szoros kapcsolatát mutatja ki Mátyás majd Jagello II. Ulászló magyar királyi udvarával, amelyet a ma is ismert nagyhírű művek bizonyítanak Európa nagy múzeumaiban.
Vegyük mindnyájan a fáradságot, és tanulmányozzuk át a bőséges jegyzetekben szereplő történeti forrásokat! Pozitívabb képet tárnak elénk nemzetünk történetéről, nevezetesen a XV-XVI. század eleji fénykorunkról. S így felmerülhet bennünk a gondolat, hogy, talán, ismét lehetnénk számottevő nemzet a Világban!

(Váralljai Csocsán Jenő: A Magyar Monarchia és az európai renaissance, Budapest, Kráter kiadó, 2005. 302 oldal és képek.)

Prokopp Mária: A Magyar Monarchia és az európai renaissance